ACNEWS

Öt éhező palesztint öltek meg a Hamász katonái

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A lakosság fellázadt a segélyek eltitkolása ellen, a radikális szervezet pedig fegyveres fellépéssel válaszolt.
Hirdetés
Ad image

Drámai jelenetek játszódtak le a Gázai övezet középső részén, Al-Maghaziban, ahol több száz éhező palesztin rohamozta meg az ENSZ Világélelmezési Programjának egyik raktárát. A segélyraktárat a jelek szerint a Hamász felügyelte, távol tartva a lakosságot az ott tárolt élelmiszertől.

A radikális iszlamista szervezet fegyveresei éles lőszerrel lőttek a tömegbe. Állításuk szerint öt „tolvajt” végeztek ki a helyszínen. Egy Hamászhoz köthető Telegram-csatorna azzal indokolta a vérengzést, hogy a raktár feltörése bűn, és „vasököllel” kell fellépni minden „áruló” és „tolvaj” ellen.

A raktárban nagy mennyiségű lisztet tároltak, amit a Hamász nem osztott szét, hanem mint korábban többször, a segélyt saját céljaira használta. Gyakran túlárazva adták el a szállítmányokat rászoruló palesztinoknak, a bevételből pedig újoncokat toboroztak.

A lakosság azonban egyre kevésbé tűri a Hamász kettős mércéjét, és az éhezés közepette tanúsított közömbösségét. Korábban elképzelhetetlen lett volna ilyen, nyílt szembefordulás a szervezettel szemben.

Amint azt a Bild megírta, miután Izrael két hónapon át blokkolta a humanitárius szállítmányokat, múlt héten ismét útjukra indultok a segélykonvojok. Az elosztást most a „Gaza Humanitarian Foundation” (GHF) nevű amerikai szervezet végzi, izraeli katonai, valamint amerikai biztonsági védelem mellett. Teszik mindezt az ENSZ kizárásával, mivel Izrael szerint a világszervezet együttműködik az iszlamista szervezettel.

A Hamász erre válaszul bojkottot hirdetett. Egy magas rangú vezetőjük, Oszama Hamdan felszólította a palesztinokat, hogy „ne nyúljanak az ellenség által adott kenyérhez”. Ám úgy tűnik, szavai egyre kevesebb erővel bírnak.

A GHF segélyeiért hosszú sorokban kígyóznak, egyesek pedig már éjszaka a kiosztóhelyek előtt sátraznak, hogy elsők között juthassanak élelemhez. Többen nyilvánosan köszönetet mondanak az Egyesült Államoknak és Donald Trump elnöknek a támogatásért.

Az új helyzet súlyos csapást jelent a Hamaszra nézve, amely eddig monopolhelyzetben kezelte a segélyszállítmányokat. A fordulat most áttörő sikert érhet el, és a terrorszervezet uralmát is megingathatja.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!