2026. Február 4.   |   Ráhel, Csenge napja

Hirdetés

Megosztó lett Cintula, a Fico-merénylő bírósági tárgyalása

Fico / Fotó Shutterstock
Fico / Fotó Shutterstock
Terrorista támadás vádjával áll bíróság előtt Juraj Cintula, az a 72 éves szlovák férfi, aki tavaly májusban több lövéssel súlyosan megsebesítette Robert Fico miniszterelnököt.

Hirdetés

A bírósági tárgyalás első napján a Fico merénylője a nyilvánosság előtt szólalt meg – nyilatkozatai új fényt vetnek a merénylet indítékaira.

„Éljen a demokrácia! Éljen a szabad kultúra” – kiáltotta Cintula a bíróságra érkezve, ahol előzetes letartóztatásából kísérték be bilincsben a fegyveres börtönőrök. De különösebb biztonsági intézkedések nélkül. Bár a tárgyaláson nem volt hajlandó reagálni a vádpontokra, korábban beismerte, hogy ő lőtt a szlovák kormányfőre. Indítékát akkor azzal magyarázta:

„Fico elfojtotta a kultúrát”.

A vádirat szerint Cintula öt lövést adott le a miniszterelnökre Handlovában, amikor az egy nyilvános esemény után a téren épp kezet rázott a jelenlévőkkel. A pisztolyból leadott lövések a kormányfő hasát és csípőjét érték, aki súlyos sérülésekkel több műtéten esett át, majd hosszú lábadozás után csak júliusban tért vissza a nyilvánosság elé.

Bosszú a kormány politikája miatt

A bíróságon felolvasták a vádlott rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvét is, melyben Cintula részletesen kifejtette a tett hátterét:

„Nem értek egyet a kormány politikájával, főleg azzal, hogy megszüntették az elit ügyészséget és leállították az Ukrajnának szánt katonai segélyt. Nem akartam megölni Ficót, csak megsebesíteni. Ezért céloztam az alsó testére. A jelenlegi kormány ellen mint olyannak nincs kifogásom. Sok tagját szimpatikusnak tartom.

Terrorcselekményt vagy sem?

A vádlott jogi képviselője, Namir Alyasry szerint ügyfelét nem lenne szabad terrorista támadás vádjával felelősségre vonni:

„Nem minden közszereplő elleni támadás minősül terrorizmusnak. Ügyfelem haragja kizárólag Robert Ficóra irányult, nem pedig a teljes kormányra.”

A szlovák legfelsőbb bíróság korábbi döntésében valóban felmerült a kérdés, hogy a tett besorolható-e terrorista cselekményként, azonban az ügyészség szerint a vádlott politikai indíttatásból hajtott végre támadást, így a terrorizmus tényállása megáll.

Cintula a tárgyaláson megpróbált alkut kötni az ügyészséggel: beismerő vallomásért cserébe 12 év börtönt kért. Ezt azonban az ügyészség elutasította, mondván „Az ilyen súlyosságú bűncselekmény nem enged meg ilyen enyhe büntetést.”

Amennyiben a bíróság helyt ad az ügyészi indítványnak, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélhetik a vádlottat – adta hírül a Blesk hírportál.

Fico nem jelent meg a tárgyaláson

A súlyosan megsebesült Robert Fico nem vett részt a tárgyaláson. Bár az állapota stabilizálódott, a nyilvános szerepléseit azóta is csak korlátozottan folytatja. A tárgyalás a következő hetekben folytatódik, a közvéleményt és a politikai életet egyaránt megosztó ügyben a bíróságnak nemcsak a jog, hanem a társadalmi feszültségek szempontjait is figyelembe kell vennie.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés