2025. December 26.   |   István napja

Hirdetés

Sose lesz vége: a szlovákok megint kitolnak a magyarokkal

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A szlovák belügyminisztérium új választási törvénytervezete komolyan veszélyeztetheti a kisebbségi és regionális pártok működését– állítja a parlamenten kívüli Magyar Szövetség.

Hirdetés

A felvidéki magyar párt szerint a tervezett módosítások jelentősen szűkítenék a politikai mozgásterüket, és aránytalanul kedveznének a nagyobb, beágyazott pártoknak.

A szlovák kormány célja, hogy a gazdasági helyzet romlása esetén csökkenteni tudja a pártoknak járó állami támogatást. Emellett a tervezet emelné a támogatáshoz szükséges szavazatszámot: csak a parlamentbe jutott pártok részesülnének a juttatásokból. További szigorítást jelentene a választási kaució összegének emelése, valamint a visszatérítéshez szükséges szavazati küszöb 2-ről 5 százalékra emelése.

Veszélyben a kisebbségi pártok

A Magyar Szövetség vezetése szerint ezek az intézkedések alapvetően korlátoznák a tisztességes politikai versenyt. A pártelnök, Gubík László úgy véli, a javaslatok nemcsak a kisebbségi pártokat, hanem a demokrácia sokszínűségét is veszélyeztetik.

Hangsúlyozta: a változtatások ellehetetleníthetik az erős regionális pártok és a kisebbségek képviseletét.

A párt szerint különösen aggályos az a javaslat, amely lehetővé tenné, hogy az államháztartási hiány 3 százalékos GDP-arányos túllépése esetén akár 30 százalékkal is csökkentsék a pártoknak járó támogatást – már a jelenlegi parlamenti ciklus alatt is.

A Magyar Szövetség attól tart, hogy ez az új szabály a kisebb pártokat kiszolgáltatná a gazdasági befolyással rendelkező szereplőknek, és az oligarchizálódás felé sodorhatja őket. A párt konkrét javaslatokat is megfogalmazott a helyzet orvoslására. Gubík és alelnöke, Őry Péter egyaránt azt szorgalmazzák, hogy törvényben határozzák meg a nemzetiségi pártok fogalmát, valamint vezessék be a nemzetiségi mandátum intézményét.

Ez azt jelentené, hogy a nemzetiségi pártok külön elbírálásban részesülnének, és bizonyos szavazatszám elérése esetén akkor is képviselethez juthatnának, ha nem lépik át az általános bejutási küszöböt – írta az Infostart.

A cseh modell lehet a példa

Őry Péter példaként a cseh modellt említette, ahol a regionális és az európai parlamenti választások eredményeit is figyelembe veszik a pártfinanszírozás során. Úgy véli, Szlovákiának is hasonlóan kellene kezelnie a régiós pártok támogatását. A Magyar Szövetség jelezte: akkor is indulnának a választásokon, ha a pénzügyi feltételek szigorodnak. Ugyanakkor Őry szerint a kaució emelése és a támogatási küszöb megemelése hosszú távon ellehetetlenítené az alulról építkező, közösségi alapú új politikai formációk megjelenését.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés