A Mount Sinai Egyetem kutatócsoportja 46 tanulmány eredményeit elemezte, amelyek több mint 100 ezer kismama adatait foglalták magukban. Az elemzés szerint a terhesség alatti paracetamol-használat növelheti az autizmus spektrumzavar (ASS), valamint az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) kialakulásának esélyét a gyermeknél – írta a Krönen Zeitung.
A tanulmány vezető szerzője, Didier Prada, komoly aggodalmát fejezte ki:
„A gyógyszer rendkívül széles körben elterjedt alkalmazása miatt már egy csekély kockázatemelkedés is jelentős közegészségügyi következményekkel járhat.”
A szakemberek rámutatnak: a paracetamol képes áthaladni a méhlepényen, és ezzel oxidatív stresszt válthat ki, felboríthatja a hormonháztartást, valamint epigenetikai változásokat idézhet elő, amelyek mind negatívan befolyásolhatják a magzati agy fejlődését.
Kismamák millióit érintheti
Becslések szerint világszerte a várandós nők több mint fele szedett már paracetamolt a terhessége során – legtöbbször orvosi javaslatra, hiszen eddig ez volt az egyetlen biztonságosnak ítélt szer láz és fájdalom enyhítésére. Most azonban a szakértők óvatosságra intenek.
„A jelenlegi eredmények nem jelentenek végleges bizonyítékot, de a körültekintő, időben korlátozott használat mindenképpen indokolt” – hangsúlyozzák a kutatók.
Javasolt az óvatos paracetamol használat
A tudósok egyelőre nem sürgetik a paracetamol teljes tiltását, de azt javasolják, hogy a gyógyszert csak indokolt esetben, rövid ideig, és lehetőleg orvosi konzultáció után alkalmazzák a kismamák.
„További, magas minőségű vizsgálatokra van szükség, hogy pontosan megértsük a kockázatok mértékét” – te hozzá a szerzők.
Az eredmények nyomán újra felmerül a kérdés: vajon mennyire biztonságosak a korábban rutinszerűen ajánlott gyógyszerek a várandósság alatt – és mennyire szükséges új protokollokat kidolgozni a kismamák és a magzatok védelmében.