ACNEWS

Hat súlyos és terhelő hibát követett el eddig Sulyok Tamás – a politikai elemző szerint 

Sulyok Tamás köztársasági elnök / MTI-Máthé Zoltán
Sulyok Tamás köztársasági elnök / MTI-Máthé Zoltán
Nagy Attila Tibor politikai elemző az Index kérdésére kifejtette: még csak másfél éve köztársasági elnök Sulyok Tamás, de máris kezd politikai tehertétellé válni a kormányoldal számára.
Hirdetés
Ad image

Tavaly márciusban a Fidesz–KDNP képviselőinek szavazataival – Novák Katalin kényszerű lemondása után – választották meg államfővé. Azóta azonban, ezen a viszonylag rövid időn belül egyik vitatható ügy követte a másikat:

# Sulyok Tamás apjának múltjáról szóló magyarázatok és azok nyilvános cáfolatai;

# az államfő »vasalós« posztja;

# Magyar Péterrel folytatott Facebook-vitája;

# Fleck Zoltán jogszociológus megdorgálása;

# üzenete a »Mocskos Fidesz!« rigmust kiabáló fesztiválozó fiataloknak;

# valamint legutóbb a munkácsi rakétatámadás félresikerült kommunikálása, amikor posztjának módosításakor törölte az »orosz« szót.

Egy-egy ügy önmagában még magyarázható lenne, de ilyen rövid idő alatt ezek összeadódnak, és igencsak rossz képet mutatnak a köztársasági elnök tisztségre való alkalmasságáról – mutatott rá az elemző.

Nagy Attila Tibor szerint egyértelműen látszik a korábbi politikusi tapasztalat hiánya és a kormánynak való megfelelési kényszer: egy nemzeti egységet megtestesítő államfőnek ugyanis nem feladata napi politikai adok-kapokba beleállni, ahogyan azt Sulyok Tamás tette Magyar Péterrel vagy Fleck Zoltánnal kapcsolatban, utóbbi ráadásul még csak nem is politikus.

„Nem volnék meglepve, ha ilyen hibák után Orbán Viktor arra kérné az államfőt, hogy mondjon le tisztségéről – persze nem most, hiszen az újabb nagy blama lenne a Fidesz számára, a nyilvános beismerése annak, hogy alkalmatlan személyt választottak köztársasági elnöknek”

– mondta Nagy Attila Tibor az Indexnek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!