A szakértő szerint a nyár végi iskolakezdés után megszokott módon ismét megugorhat a légúti megbetegedések száma, és ebben most az új Covid-variáns is szerepet játszhat.
Iskolakezdés után fertőzéshullám
„Úgy gondolom, hogy az iskolakezdés után fog megnövekedni a fertőzések száma. Minden szülő tudja, hogy általában a tanév kezdetét követő két-három hétben megnő a beteg gyerekek száma, mivel az újratalálkozó és sokfelől összeverődő gyerekek hozzák a maguk vírusait.”
– mondta a virológus, aki szerint a gyerekek között mindig lesznek olyanok, akik már átestek a fertőzésen, de még hordozzák a vírust, míg mások épp fogékonyak rá. Ez a helyzet rendszerint elindít egy betegséghullámot, amit az őszi időjárás is erősíthet.
„Arra számítok, hogy az iskolakezdés után lesz majd egy esetszám-növekedés” – tette hozzá Rusvai.
Mit tud a Nimbusz?
Az új változat – hivatalosan Nimbusz néven – már Magyarországon is megjelent, ám a szakértő szerint nincs ok pánikra. Rusvai hangsúlyozta, hogy „ez a mostani variáns csak nagyon kis mértékben különbözik a korábbi változatoktól. Főleg a vírusnak az a része – az úgynevezett tüskefehérje – nem változott, amihez az ellenanyagok is kötődnek. Ezért aki már átesett a korábbi típus okozta fertőzésen, vagy beoltatta magát, az többé-kevésbé védett.”
A különlegessége, hogy angolul razorblade vagyis borotvapenge néven emlegetik, mivel éles torokfájást okozhat nyelés közben. Ez azonban nem minden betegnél jelentkezik, csupán az esetek 10–15 százalékában.
„Emlékszünk a korai variánsoknál az íz- és szaglásvesztés volt jellemző, de az sem minden betegnél jelentkezett. Ez az úgynevezett borotvapenge torok a nyelésnél jelentkezik, ám csak az esetek egy kisebb részében” – fejtette ki Rusvai Miklós.
Kinek érdemes újra oltást kérnie?
Az InfoRádió kérdésére Rusvai elmondta, hogy az oltás felvételét most nem tartja általánosan indokoltnak.
„Magyarországon már szinte nincs olyan ember, aki korábban ne fertőződött volna, vagy ne oltatta volna be magát, tehát a népesség jelentős része védett. Csak akkor érdemes esetleg fölvenni a vakcinát, ha valaki úgy érzi, hogy fokozott kockázati csoportba tartozik.”
A szakértő szerint főként azoknak javasolt a védőoltás, akik több társbetegségben szenvednek, súlyos légzőszervi betegségeik vannak, vagy az immunrendszerük daganatellenes kezelés miatt gyengült.