ACNEWS

Reagáltak az oroszok a lengyelországi dróntámadásra – kiderült mihez kezd a NATO

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Moszkva tagad, Varsó bizonyítékot ígér – megjött az első orosz reakció a Lengyelországot ért támadásra.
Hirdetés
Ad image

Az orosz diplomácia első reakciója szerint Lengyelország nem szolgáltatott semmilyen bizonyítékot, hogy a területére zuhant és lelőtt drónok valóban orosz eredetűek lennének. Erről Andrij Ordas, Oroszország ideiglenes varsói ügyvivője nyilatkozott a sajtónak azután, hogy az eset miatt azonnal bekérették a lengyel külügyminisztériumba.

Varsó mindeközben kitart amellett, hogy a légterét ért támadás szándékos akció volt, nem véletlen behatolás. A lengyel vezetés szerint az éjjeli drónraj egyértelműen próbára akarta tenni a NATO-légvédelmet, és ezzel új szintre emelte a konfliktust.

Agresszió vagy incidens?

Ugyanakkor elemzők lehűtik a kedélyeket. Vitalij Kulik, a Civil Társadalom Kutatóközpont vezetője az UNIAN-nak elmondta: a NATO kollektív védelmi klauzulájának alkalmazása ebben az esetben nem várható, mivel nem beszélhetünk közvetlen fegyveres agresszióról, emberéletet követelő katonai támadásról. Szerinte hasonló légtérsértések a hidegháború idején is előfordultak a Szovjetunió és a NATO között, és sosem vezettek kollektív válaszhoz.

„Ez inkább incidensként fog fennmaradni, még ha Varsó célzott támadásnak is tekinti. A kulcskérdés az, hogy harci robbanófejeket szállítottak-e ezek a drónok, vagy csupán felderítési célt szolgáltak”

– mondta Kulik, hozzátéve: mindez inkább orosz „tesztelésnek” tűnik, mintsem nyílt háborús cselekménynek.

Így szól az említett NATO-okmány

A NATO alapító szerződésének ötödik cikkelye kimondja: ha egy tagállamot fegyveres támadás ér, azt az egész szövetség elleni támadásnak kell tekinteni. Ilyenkor a szövetségesek közösen léphetnek fel a megtámadott ország védelmében – akár katonai erővel is.

Az ügy így kettős megvilágításban áll: Lengyelország fenyegetést lát, Oroszország tagad, a NATO pedig láthatóan óvakodik attól, hogy az ötödik cikkely mentén eszkalálja a helyzetet.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!