ACNEWS

Kínos pillanatok: Trump és Melania durván összeveszett – VIDEÓ

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Feszült pillanat a reflektorfényben: Trump és felesége között kínos vita zajlott a Marine One fedélzetén a világ szeme láttára.
Hirdetés
Ad image

Bár az amerikai elnök hivatalosan még mindig számíthat felesége támogatására, a háttérben komoly nézeteltérések húzódnak meg.

Donald és Melania Trump távozása az ENSZ-közgyűlésről a Marine One elnöki helikopter fedélzetén nem a diplomáciáról szólt, hanem egy házastársi konfliktusról. A felvételeken jól látszik, ahogy Trump felemelt ujjal meginti feleségét, Melania pedig határozott fejrázással utasítja el. Az apró gesztusokból érezhető volt a feszültség a házaspár között.

Bár a beszélgetés tartalma nem hallható, a testbeszéd árulkodó volt: Trump erőteljesen gesztikulált, Melania pedig kimért, de egyértelmű elutasítással reagált. A jelenet végül úgy zárult, hogy kézen fogva hagyták el a helikoptert – mintha mi sem történt volna – írja a DailyMail.

Trump házassági tanácsaival korábban tréfálkozott más európai vezetőkkel – most azonban saját kapcsolatát láthatta a világ pillanatokra repedezni.

Emlékezetes, hogy az elnök korábban házassági tanácsot adott Emmanuel Macron francia elnöknek, miután világszerte nagy port kavart egy felvétel, amelyen felesége, Brigitte arcon lökte a férjét a hanoi repülőtéren. A jelenetet a médiák világszerte bemutatták.

A Fox News riportere, Peter Doocy akkor azt kérdezte Trumptól: „Van valami házastársi tanácsa elnöktől elnöknek?” Trump, aki háromszor nősült, viccesen így válaszolt: „Mindig zárva legyen az ajtó.” ( Ami a környezetében állók szerint rosszul sikerült viccnek hatott)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!