Kocsis Máté közölte: délelőtti ígéretének megfelelően nyilvánosságra hoz egy nevet. A frakcióvezető az ügy előzményeiről azt írta: „Juhász Péter a nem létező ózdi gyermekotthon +p.d.fil rémtetteiről+ szóló lejárató videójában szándékosan eltitkolta, hogy kitől szerezte erről az információt. Ahogy azt is, hogy a rágalmazás alapját képező hangfelvételen ki beszél”, Juhász Péter akkor csak „Lajosnak” nevezte ezt az embert.
A frakcióvezető hozzátette: a múlt héten szombaton „hitelesnek tűnő információkat” kapott egy magánszemélytől az eltitkolt „Lajosra” vonatkozóan, ezt azonban a közösségi médiában és az interneten fellelhető adatok, videók alapján ellenőriznie kellett, de szerdára teljesen egyértelművé vált számára, miután beszélt olyanokkal, akik személyesen is ismerik Látó Jánost.
„Látó és Juhász kölcsönösen felkeresték egymást, majd megindították az addigra már jól felépített rágalomhadjárat legikonikusabb részét, amelyben szinte egyértelművé tették a lejáratni kívánt politikus személyét. Azt állítom tehát, hogy Látó és Juhász alkotta meg a +Zsolti bácsi+ képzelt karakterét„
– írta.
Kocsis Máté azt írta, Látó János szerint „az egyik legnagyobb Antikrisztus maga a római pápa”. Kétszer is kilépett a Hit gyülekezetéből és az általa alapított alternatív szektában lett prédikátor.
„Prédikációiban” rendszeresen nőgyűlölő, és a cigány kisebbségre nézve negatív megjegyzéseket tesz, de kuruzslással is foglalkozik. Büszkén meséli el, hogy a prédikációja hatására egy nőnek eltűnt a vállából a „rögzítő platina”, majd meggyógyult.
Látó szerint orvosi zárójelentés is van a csodatételről. De azt is mondja, növesztett már vissza elsorvasztott agyat is. (Kár, hogy nem a sajátját. ) – sorolta a frakcióvezető Látó Jánosról.
Hozzátette: Látó János „magát prófétaként ismeri, aki saját bevallása szerint +13 évig élt démoni befolyás alatt+”. Juhász Péter pedig „lelkészként és papként szokott hivatkozni rá, megsértve ezzel a lelkészeket és a papokat”.
„Látó János nagy rajongója a Tisza pártnak, biztos innen jött neki az is, amikor egy beszédében büdösnek hívott egy embert, akiért imádkozott”
– jegyezte meg Kocsis Máté.
A frakcióvezető bejegyzésében kiemelte: „szóval nyilvánvalóan egy futóbolondot használt fel Juhász Péter arra, hogy elindítsa a +Zsolt bácsizást+. És ezzel megtévessze az ország közvéleményét„.
„De mi volt a deal köztük? Szerintem hagyjunk témát máskorra is” – tette hozzá.
Kocsis Máté szerint amit a bejegyzésében leírt, „az oknyomozásban máskor oly szorgos liberális sajtó is kideríthette volna, csak hát most nem állt érdekükben”.