2025. December 7.   |   Ambrus napja

Hirdetés

Segítségért rimánkodik a 17 éves, hajléktalan, ám világhírű színész

Méltatlan körülmények között él, gyermekkora bántalmazások sorozatából állt. Most a TikTokon kért segítséget a tinédzserkorú híresség.

Hirdetés

Jack Veal még szemtelenül fiatal, azonban már számos jelentős produkcióban szerepelt. Ő játszotta például a címszereplőt a Marvel „Loki” című sorozatában. Főszereplője volt továbbá a zseniális, fekete humorral átitatott „Ki***tt világvége” című brit vígjáték-drámának. Bár arcvonásait már jól ismerik a nézők, azt kevesen tudták róla, milyen sanyarú körülmények között tengeti napjait.

A színész segélykiáltást tett közzé a TikTok-on, bejelentkezését megdöbbentő bevezetővel indította: „Szia. Híres színész vagyok, tizenhét éves és hajléktalan”. A továbbiakban említést tett szerepeiről, majd beszámolt arról, hogy gyermekkorában kíméletlenül bántak vele. Fizikai és érzelmi erőszakban egyaránt volt része, a szociális intézmények pedig minduntalan megtagadták tőle a segítséget. Most egy betört ablakú lakókocsiban alszik, ami egyáltalán nem biztonságos. Ráadásul naponta két órát kénytelen utazni a munkahelyére, helyzete pedig tarthatatlan, ezért szánta el magát a kétségbeesett lépésre. Elsősorban egy London közelében található szállást szeretett volna kapni.

A fiatal színész egy későbbi videójában már arról számolt be, hogy a szociális hálózat végre felvette vele a kapcsolatot. Bizakodással tekint a találkozó elé és mélyen, őszintén hálálkodott az internetes közösségnek: „Nem tudom, hogyan, de sikerrel jártatok és nagyon-nagyon sokat segítettetek nekem! Végre intézkednek az ügyemben. Isten áldjon mindannyiótokat. Nagyon köszönöm!”.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés