Már hangolódik az ünnepekre Janicsák Veca, aki egyébként is otthonosan mozog a konyhában. Karácsonykor azonban extra fokozatra kapcsol és finomabbnál finomabb falatokkal igyekszik elkápráztatni szeretteit. „Nálunk nincs ajándékozás, együtt töltjük az ünnepeket és finomakat eszünk. Ilyenkor igazi háziasszony üzemmódba kapcsolok. Abba a klasszikus fajtába, aki kicsit panaszkodik, hogy mennyi mindent kell csinálnia. Közben meg, ha valaki bejön a konyhába és segíteni szeretne, már veszem is ki a kezéből és kitessékelem” – árulta el a Sláger FM-en az énekesnő, akit a vendéglátói szerep tesz igazán boldoggá. „Ezt szeretem, amikor ilyenkor kiszolgálhatok mindenkit. Annak idején a nagymamám volt az, aki ezt vitte, én pedig átvettem tőle és nagyon szeretem csinálni” – tette hozzá az előadó, aki Nagy Adrival, Király Viktorral és Bigával közösen karácsonyi dallal lepte meg a közönséget. „Szerintem a karácsonyi dal egy hálás dolog. Nekem volt már ünnepi időszakhoz köthető dalom és bár csak évente egyszer, de ilyenkor mindig előkerül az is. Remélem, hogy ez a dal is olyan lesz, amit még évekig játszanak ilyenkor” – mondta a Sláger Reggelben Janicsák Veca.



