2025. December 25.   |   Eugénia napja

Hirdetés

Meglepte a világot XIV. Leó: drámai pillanatok a Vatikánban

Leó pápa / Fotó: Shutterstock
Leó pápa / Fotó: Shutterstock
XIV. Leó pápa idén először mutatta be a december 24-i szentesti misét a Szent Péter-bazilikában. Eltért az elmúlt évek hagyományaitól.

Hirdetés

Az új egyházfő elődeihez képest későbbi időpontban kezdte a szertartást: az előkészítő rítusok este 21 óra 40 perckor indultak, a mise pedig 22 órakor kezdődött. XVI. Benedek idején fél tízkor, Ferenc pápa pedig 2020-tól este fél nyolctól celebrálta a szentesti liturgiát – írta az MTI.

A hagyományoknak megfelelően a mise a bazilika bejáratánál kezdődött, a karácsonyt hírül adó latin Kalenda-énekkel. A főoltárnál elhelyezett, lepellel borított gyermek Jézus-szobrot a szertartás elején felfedték, majd a világ különböző kontinenseit képviselő gyermekek virágokat helyeztek el a jászolnál. Felnőtt hívők adományokat vittek az oltárhoz, a mise végén pedig a pápa a gyerekek kíséretében a bazilikában felállított betlehembe fektette a Jézuska szobrát.

Különleges jelentősége volt annak is, hogy a szertartáson először hangzottak el fohászok tagalog és igbo nyelven. A szentesti imák hagyományosan több nyelven szólalnak meg, idén arabul az egyházért, angolul a kormányzókért, portugálul az egyházi hivatást választó nőkért imádkoztak, míg az igbo nyelv a szentév alatt irgalmasságot nyert emberekért, a tagalog pedig a népekért szólt. Az igbo Nigéria délkeleti részén, a tagalog – más néven filippínó – a Fülöp-szigeteken használt nyelv; ez az első alkalom, hogy mindkettő megjelent vatikáni liturgián.

Első karácsonyi üzenet

A májusban megválasztott XIV. Leó számára ez volt az első karácsony pápaként, ezért kiemelt figyelem övezte szentesti homíliáját is. A Vatikán szerint a két új liturgikus nyelv az ázsiai és afrikai katolikus közösségek növekvő szerepét jelzi, amelyek egyre nagyobb súlyt képviselnek az egyház életében.

December 25-én XIV. Leó pápa bemutatja a délelőtti ünnepi szentmisét is a Szent Péter-bazilikában. Délben a bazilika központi lodzsájáról elmondja első karácsonyi üzenetét, amelyet a hagyományos Urbi et Orbi áldás követ. A pápák karácsonyi beszédei rendszerint számba veszik a világ konfliktusok és szenvedés sújtotta térségeit, így az idei üzenet tartalma is komoly várakozás előzi meg.

A Vatikán várakozásai szerint az esős idő ellenére is tömegek érkeztek Rómába a karácsonyi ünnepekre. December 25-én a Szent Péter tér környékén teljes forgalomkorlátozást vezettek be, több biztonsági ellenőrzőponttal az Angyalvár és a tér között.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés