Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a keddi inflációs adatokból jól látható, hogy novemberben ki lehetett volna, és ki is kellett volna vezetni az árrésstopot, hiszen mostanra teljességgel értelmét vesztette, viszont minden nap kárt okoz a magyar gazdaságnak és a vásárlóknak. A bolti élelmiszer infláció a nullához közelít – írta a Piac és Profit.
„A jegybanki toleranciasávon belülre került a magyarországi infláció, a kiskereskedelemben vásárolható élelmiszerek áremelkedése pedig közelít a 0 százalékhoz. Egyre világosabban látszik, hogy a novemberi döntéskor ki lehetett volna, és ki is kellett volna vezetni az árrésstopot a rendszerből” – mondta az adatokról Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára.
Az OKSZ szerint az árrésstop elvesztette értelmét, fenntartása azonban káros a magyar gazdaságra és lakosságra. A kiskereskedelmi láncok tehetetlenek a beszállítói árnyomással szemben, nő az importhányad, a helyi kisboltok és termelők szenvednek, üzletek zárnak, beruházások csökkennek, és kevesebb akciót tudnak indítani.
„Februárban ismét dönt a kormány az árrésstop fenntartásáról vagy folytatásáról. Az OKSZ reméli, hogy az elszalasztott novemberi lehetőség után olyan döntés születik, amely nem növeli tovább az árrésstopból eredő károkat” – közölte az OKSZ.



