2026. Február 23.   |   Alfréd napja

Hirdetés

Thürmer Gyula szerint Ukrajnára nincs szükség, fel kell osztani

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Thürmer Gyula szerint Ukrajnát fel kell osztani, és Európa jövőjéről is radikális rendezést tart szükségesnek, ami biztosan erős vitákat indít el.

Hirdetés

Az Index újpesti székházában készített hosszabb interjút Thürmer Gyulával, a Munkáspárt elnökével, aki immár közel négy évtizede ugyanazt a politikai irányvonalat képviseli.

Bár a párt támogatottsága minimális – 2018-ban mindössze 15 640 szavazatot kaptak, ami 0,27 százalékot jelentett –, Thürmer továbbra is aktív szereplője a közéletnek. A Munkáspárt az elmúlt években több formációval is közösen indult, legutóbb a Szolidaritás Párttal.

Az Indexnek adott interjúban Thürmer rendkívül élesen fogalmazott az ukrajnai háborúval kapcsolatban, és olyan kijelentéseket tett, amelyek biztosan vitát váltanak ki.

Arra a kérdésre, hogy szerinte miként lehetne lezárni az ukrajnai háborút, Thürmer Gyula így válaszolt az Indexnek: „Ukrajnára nincs szükség. Úgy, ahogy van” – mondta a Munkáspárt elnöke és arra is kitért, hogy szerinte az ország jövője csak felosztással képzelhető el:

„Ukrajnát fel kell osztani. Más megoldás nincs.”

A politikus szerint a térség történelmi kötődései egyértelmű irányt mutatnak. Nyugat-Ukrajna szerinte „mindig a Monarchiához, Lengyelországhoz húzott”, Kárpátalja több szomszédos országhoz kapcsolódik, míg Ukrajna jelentős része „Oroszország történelmi része”. Thürmer még erősebb hasonlattal is élt:

„Kijev nem volt ukrán város, a Kijevi Fejedelemség az orosz államiság bölcsője. Én úgy gondolkodom, ahogy a sebész: amíg hagyok egy kis darabot a rákból, az mindig kiújul” – mondta a pártelnök, majd a viszont kérdésre, hogy ezzel Ukrajnát „rákos daganatnak” nevezi-e Európa testén, így reagált:

„Én azt mondom, hogy a betegség kiújul, ha most nem oldják meg. Új európai rendezésre van szükség. Valami olyasmire, mint ami 1815-ben a bécsi kongresszus volt, amellyel lezárták a napóleoni háborúkat, vagy az 1978-as berlini kongresszus.”

Thürmer Gyula szerint a jelenlegi világrend átalakulóban van, és Európának új geopolitikai megállapodásra lenne szüksége.

„Az Egyesült Államok átmenetileg a világ ura lett, de ma a dolgok másfelé haladnak. Oroszország magához tért, Kína – amely harminc éve még nem nagyon számított – ma már meghatározó tényezője a világpolitikának, és megjelentek olyan hatalmak, mint India, Törökország, Brazília, Dél-Afrika. Többpólusú világrendre van szükség. Nem hiszem, hogy ennek a Trump által vezérelt Béketanácsnak jövője lenne” – fejtette ki a politikus az Indexnek.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés