Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerdán beelentette, hogy Irán ballisztikus rakétaprogramjának megvitatását elutasító hozzáállása komoly probléma, amelyet végül meg kell oldani, mivel a rakétákat kizárólag Amerika megtámadására tervezték, és azok veszélyt jelentenek a regionális stabilitásra.
„Ha a nukleáris programmal kapcsolatban sem lehet előrelépést elérni, akkor a ballisztikus rakétákkal kapcsolatban is nehéz lesz előrelépni” – mondta Rubio Saint Kittsben tartott sajtótájékoztatón, ahol a Reuters is jelen volt.
Esmaeil Baghaei, az iráni külügyminisztérium szóvivője csütörtökön a Press TV-nek elmondta, hogy a tárgyalások kizárólag a nukleáris témákra és a szankciók feloldására fognak összpontosítani, hozzátette: Teherán komolysággal és rugalmassággal áll azokhoz.
Az Egyesült Államok és Irán újrakezdte a tárgyalásokat, hogy lezárják a Teherán nukleáris programja körüli, évtizedek óta húzódó vitát. Washington és szövetségesei attól tartanak, hogy Irán atomfegyvert fejleszt, amit Teherán következetesen tagad. A közvetett egyeztetéseken Steve Witkoff amerikai különmegbízott is részt vesz, a felek között Omán külügyminisztere közvetít.
Donald Trump jelezte: a diplomáciát részesíti előnyben, de nem engedi, hogy Irán atomfegyverhez jusson. Ennek nyomatékosítására az Egyesült Államok jelentős katonai erőt vezényelt a térségbe, köztük repülőgép-hordozót és F–22-es vadászgépeket Izraelbe. A lépések növelték a feszültséget, az olajárak is emelkedtek a lehetséges konfliktus miatt.
Irán közben gyors és tisztességes megállapodást sürget, de ragaszkodik a békés célú nukleáris technológiához. A háttérben komoly nézetkülönbségek maradtak fenn a szankciók enyhítéséről. Az iráni vezetésre belpolitikai nyomás is nehezedik a gazdasági válság és a tüntetések miatt. A legfőbb vezető korábbi vallási rendeletére hivatkozva Teherán ismét leszögezte: nem fejleszt atomfegyvert.



