2026. Május 18.   |   Erik, Alexandra napja

Hirdetés

Kettészakadó ország: keleten eső, nyugaton napsütés

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Kettészakad az ország: nyugaton napos-gomolyfelhős, keleten esős, záporos idő, helyenként zivatarokkal és élénk széllel.

Hirdetés

A Dunántúlon fokozatosan szakadozik és csökken a felhőzet, így arrafelé egyre több helyen napos, gomolyfelhős időre lehet számítani. A keleti és északkeleti országrészben ezzel szemben továbbra is erősen felhős, helyenként borult ég várható, és többfelé számítani kell esőre, záporokra. Kezdetben keleten és délkeleten még zivatarok is kialakulhatnak.

A csapadékzóna lassan kelet felé tolódik, így a délutáni órákban főként az északkeleti, keleti térségben marad aktív az eső és a záporok esélye, helyenként zivatarokkal.

A Dunántúlon ugyanakkor inkább napos-gomolyfelhős idő valószínű, de a nyugati határvidékre az Alpok felől elszórtan késő délután, este záporok, zivatarok is átsodródhatnak.

Az északnyugati, nyugati szél többfelé élénk lesz, az északi Dunántúlon időnként erős lökések is előfordulhatnak, de a szél fokozatosan veszít erejéből.

Az éjszakai hőmérséklet jellemzően 7 és 13 fok között alakul, a derültebb, szélcsendes nyugati tájakon azonban ennél hűvösebb is lehet. Napközben 17 és 23 fok közötti maximumokra van kilátás, a tartósan felhős keleti, északkeleti területeken ennél alacsonyabb értékekkel.

via

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés