Hétfőn folytatódik a Fővárosi Törvényszéken a négy kábítószer-kereskedelemmel vádolt ember büntetőpere. A tárgyalásra tanúként idézték be az X-Faktor 2014-es győztesét, Tóth Andit, valamint az idei évadban éppen az énekesnőt zsűritagként váltó ByeAlexet is.
A Blikk beszámolója szerint Tóth Andi 8 óra 50 perckor, a menedzsere társaságában érkezett meg a helyszínre. Elegáns kabátban, nadrágban, láthatóan feszülten lépett be a kapun. Nyilatkozni nem akart, amit meg szeretett volna osztani a nyilvánossággal, azt néhány napja megtette a közösségi oldalán. A tárgyaló előtt egyre nagyobb a nyüzsgés, érkeznek az ügy vádlottjai és jogi képviselőik is. A bírónő már a teremben ült, készült a hétfői tárgyalási napra.
D. Hassan volt az énekesnő drogterjesztője
A tárgyalás a harmadrendű vádlott korábbi írásos vallomásának felolvasásával kezdődött. A vádlott szerint a művészvilágban a stressz és a szorongás miatt sokan drogokkal lazítanak, egymásnak pedig beszerzési tippeket is adnak.
„Ezekben az ügyekben soha egy forintot nem kértem senkitől, semmilyen anyagi érdekeltségem nem volt” – szögezte le K. Sándor, akit korábban azt is elmondta, hogy Tóth Andi is többször megkérte arra, hogy szerezzen neki kábítószert. A vádlott ezt követően bírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem kíván válaszolni a kérdésekre.
A tárgyaláson ismertetett vallomások szerint Tóth Andi neve már a januári tárgyalási napon is többször szóba került. Az elsőrendű vádlott, a szír származású D. Hassan a nyomozás során azt vallotta, hogy több alkalommal is adott el kokaint az énekesnőnek.
A bíróságon dr. Czudarné dr. Kisnémet Erika bíró olvasta fel a korábbi vallomását, amely szerint első alkalommal személyesen találkoztak, ekkor 4 gramm kokaint adott át Tóth Andinak 120 ezer forintért.
A vallomás alapján egy későbbi alkalommal az énekesnő nem tudott személyesen megjelenni, ezért egy férfit küldött maga helyett. A vádlott állítása szerint neki 5 gramm kokaint adott át 150 ezer forintért. Egy harmadik találkozóból végül nem lett üzlet, mert a férfinál éppen nem volt kábítószer, ezért egy ismerőse telefonszámát adta meg Tóth Andinak.
Tóth Andi durvább szereket akart, de dealere elutasította kérését
Az elsőrendű vádlott arról is beszélt, hogy a 2025-ös X-Faktor-nyertes mentor más típusú szerek iránt is érdeklődött nála, azonban ő azokat túl veszélyesnek tartotta, ezért nem akart velük foglalkozni.
A tárgyaláson felolvasták a harmadrendű vádlott, K. Sándor írásos vallomását is. A férfi azt állította, hogy a 2014-es X-Faktor óta ismeri az énekesnőt, és jó kapcsolatban vannak. Elmondása szerint mindketten tudtak arról, hogy a másik alkalmi drogfogyasztó, amit a művészvilágban szerinte gyakori jelenségnek tartanak.
K. Sándor azt is vallotta, hogy Tóth Andi több alkalommal kérte meg arra, segítsen neki kábítószert szerezni.
A férfi szerint 2022. március 11-én valóban adott egy telefonszámot az énekesnőnek, ahol kokaint tudott volna vásárolni, de állítása szerint ezen kívül más módon nem vett részt az ügyben.
ByeAlexet is beidézték tanúként
A bíró a tárgyaláson azt is ismertette, hogy a következő tárgyalási napra tanúként idézték be ByeAlexet is az egyik vádlott védőjének kérésére. Tóth Andi a napokban közölte: tanúként hallgatják meg, vagyis nem vádlottként vesz részt az eljárásban. Az is kiderült, hogy az énekesnő a bírósági megjelenés után egy klipforgatásra siet. A helyzetet a rá jellemző nyers őszinteséggel kommentálta:
„Fontos tisztázni, mert kijött ezerötszáz cikk arról, hogy visszatérek. Nem térek vissza, kiadok egy dalt. Hogy miért? Mert megtehetem. A klipforgatás a dalhoz kedden lesz, pont a tárgyalás után. Megyek tanúként. Viszont ha elveszi a figyelmet az érkező dalról, akkor valakit megfejelek” – mondta Tóth Andi.



