Telítettek az ízek. A magyar ételeken fikarcnyit sem változtattak, nincs semmi újra gondolva, megújítva, felismerhetetlen külalakúvá tévé. A menedzsment sem változott, ahogy a különböző fogások sem. A régi pincehelyiség, a sörözőre emlékeztető bokszaival is használatos télen, de ilyenkor a Váci utcára nyíló terasz, vendéglő, és a mediterrán hangulatú udvar működik.
Mintha megállt volna az idő. Nem hódoltak be a korszerű konyhatechnológiának, a mostani éttermi trendeknek, és ezzel együtt eszük ágában sem volt csökkenteni a választékot, pedig ma már nem dívik ilyen nagy étlappal dolgozni. De hát itt vannak klasszikus fogások, amiket visszakövetelnének a vendégek, ha nem kínálnák őket a továbbiakban is.
Nagyalakú, fényes étlap
Amúgy velő, jókora szívfájdalmamra, már nincs, és bár a hagymás hátszín szerepel az étlapon, éppen azt sem tudtak hozni, pedig még csak ebédidőben járunk, ez azért a széles választék egyik rizikója. Nagyalakú, fényes kartonra nyomott étlapon az ételek fotói is láthatók. Érdekes nézni, ahogy a turisták a bejáratnál lapozgatják a kitett étlapot, közben fel-felcsillan a szemük, szót váltanak, dilemmáznak, hogy beüljenek vagy sem. A Váci utcai vendéglők jelentős részét sokan turista csapdáknak, lehúzós helyeknek tartják, és bizony nem feltétlenül oktalanul. De vannak tisztességesek, jók. A Fatál például évtizedek óta lényegében ugyanazt nyújtja. Ez már nem felel meg mindenki ízlésének, de tudható, hogy mit kínálnak, nincs humbug, nincs átverés, a vendég azt kapja, amire beült.
Nem tocsognak a zsírban
A gulyásleves például nem hígan „elturitásított”, mint a belvárosban több helyütt, marhahúsból, csipetkével, zöldségekkel készül, tartalmas, sűrű, de egyáltalán nem túl zsíros. Ez a többi ételre is jellemző, nincsenek elkönnyítve, ám nem is tocsognak a zsírban. Tán a vetrece az egyetlen olyan fogás, amiről nem mindenki tudja nálunk, hogy mi fán terem, pedig ez is több évszázaddal ezelőtti erdélyi étel. A Fatálban csirkéből, leves formájában csinálják, tejfölös, tárkonyos, zöldséges, kellemesen savanykás. A gombapaprikás különböző gombákból készül, persze, hogy ez is tejfölös, és naná, hogy nokedli dukál hozzá. A rántott borjúlábnak roppanós a panírja, a láb viszont lefegyverzően puha, előzékenyen elomlik a szájban. A csülök és a sztrapacska párosítása remek idea, pláne, hogy még szalonnás párolt káposztával is társul. Csipetnyit sem változott évtizedek óta.
Ahogy a szalontüdő zsemlegombóccal sem. Ebből a négy főételből kóstoló adagokat csináltak nekünk, különben tán egy sem fért volna belénk. Amúgy érdemes lenne valami hasonlót az étlapra is feltenni, hogy a külföldiek, de akár a magyarok is, minél többfélét megízlelhessenek.
Kerek formájú rántott hús
Látjuk ahogy másoknak kihozzák a nagy, kerek formájú fatálra tett, az ugyancsak kerekre formázott, az egész tálat lefedő rántott húst, ami 25 deka húsból, vékonyra klopfolva készül, a tetején a szintén kerekre formázott hagymás tört krumplival. Ez ránézésre is tetszést arat. De már az eddigiek után persze nem merjük bevállalni.
A Fatál nem a vonalaikra vigyázók, a fogyókúrázók helye, hanem a lakomáké, sőt akár az élvezettel teli, zabálásoké. Több mint húsz éve eszembe jutott róla Passoli A nagy zabálás című filmje. Az egyik főszereplője, Marcello Mastroianni a magánéletben is nagy nőcsábász hírében állt, egy másik főszereplője, Andréa Ferréol direkt a szerepe kedvéért 15 kilót hízott, hogy még érzékletesebbé tegye az élethabzsolást.
Két desszertből kérünk kóstolót. Itt a somlói galuskába vaníliakrémet is tesznek. Nekem kicsit túl domináns benne, a hú, de csokis verziónak jobban híve vagyok. A túrógombóc prézlivel, tejföllel, amit abszolút frissen készítenek, és mint a kocsonya, kívánatosan rezeg a tányéron, majd kényezteti az ízlelőbimbókat, igencsak lenyűgöz. Méltó lezárása az ebédünknek.
Írta: Bóta Gábor
