A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy az olajpiacok júliusra és augusztusra elérhetik a „vörös zónát”, mivel a nyári utazási szezon előtt apadnak a készletek, miközben a Közel-Keletről nem érkezik elegendő új olajexport.
Fatih Birol hozzátette: az iráni háború okozta energiaválság legfontosabb megoldása a Hormuzi-szoros teljes és feltétel nélküli újranyitása lenne – írta a The Guardian.
A londoni Chatham Houseban tartott beszédében Birol elmondta, hogy az IEA tagállamai előtt nyitva áll a lehetőség további stratégiai olajtartalékok felszabadítására – ahogyan azt korábban márciusban is tették –, és az ügynökség kész koordinálni ezt a folyamatot. Az IEA közös tartalékainak mintegy 80 százalékát eddig még nem használták fel.
Arra figyelmeztetett, hogy miközben a készletek folyamatosan csökkennek, a Közel-Keletről nem érkezik új olaj, a kereslet pedig – főként az utazási szezon miatt – egyre nő.
„Ez komoly nehézséget okozhat, és július–augusztusra beléphetünk a vörös zónába, ha nem történik javulás” – fogalmazott Birol, majd hozzátette:
„Soha nem látta még ennyire hosszú és sötét árnyékként rávetülni a geopolitikát az energiaszektorra”.
Attól is tart, hogy Európában szélsőséges politikai erők opportunista módon használhatják ki a várható inflációt arra, hogy a jelenlegi politikai rendszerek kudarcaként állítsák be azt, miközben az olaj árát valójában a nemzetközi piac határozza meg.
Birol arról említést tett, hogy Irán tárolókapacitása nem végtelen, így az ország olajipara komoly nehézségekkel nézhet szembe.



