Ismét súlyosan kiéleződött a helyzet Izrael és Irán között. Hétfőre virradó éjszaka az izraeli légierő katonai célpontokat támadott Irán nyugati és középső részén. Teheránban több robbanás is történt. A támadás az iráni fegyveres erők korábbi csapásaira adott válasz volt.
Izrael ezzel szembement Donald Trump amerikai elnök felszólításával, aki arra kérte az izraeli vezetést, hogy ne hajtson végre megtorló akciót. Az iráni állami televízió „több” robbanásról számolt be Teheránban, Tabrizban és Iszfahánban – írta a Heute.
Trump beszélt Izrael miniszterelnökével
Az iráni rakétatámadásokat követően Trump egy újságírónak azt mondta, felhívja Benjamin Netanjahut, és megpróbálja lebeszélni a válaszcsapásról.
„Azonnal felhívom Bibit, és megmondom neki, hogy ne vágjon vissza” – mondta az amerikai elnök, Netanjahu becenevét használva.
Trump szerint mindkét fél „kiélhette magát”, és egy újabb izraeli támadás csak tovább mélyítené azt a konfliktust, amely szerinte „az elmúlt 47 évben, vagy akár az elmúlt 3000 évben is” folyamatosan jelen volt.
Trump azt mondta „Bibinek” nem lesz választása – aztán lett
Az Axios újságírója, Barak Ravid szerint a Trump és Netanjahu közötti telefonbeszélgetés valóban megtörtént. Az amerikai elnök arra kérte az izraeli miniszterelnököt, hogy ne indítson újabb támadást, mert az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás pozitív eredményeket hozhat.
Netanjahu állítólag egyetértett ezzel, ám a későbbi események alapján végül figyelmen kívül hagyta Trump kérését. Trump vasárnap még magabiztosan nyilatkozott saját befolyásáról.
„Nem lesz más választása” – mondta akkor Trump, a Financial Timesnak. Szerinte Netanjahunak el kell fogadnia az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodást.
„Én mondom ki a végső szót. Teljes mértékben én döntök. Nem ő dönt” – fogalmazott Trump.
A helyzet ennél bonyolultabb
Az izraeli támadást követően Teherán ismét válaszcsapást mért. Hétfő reggel Jeruzsálem felett légiriadót rendeltek el, és robbanások hallatszottak.
Az izraeli mentőszolgálat közlése szerint kezdetben nem érkezett jelentés sérültekről.
„Az izraeli légierő nemrég több célpontot támadott meg a mahsahri petrolkémiai komplexumban” – közölte az izraeli hadsereg hétfő reggel.
A helyi hatóságok megerősítették a támadást. A Fars hírügynökség egy névtelenséget kérő tartományi kormányzóhelyettest idézve arról számolt be, hogy a csapás következtében az egyik termelőüzem megrongálódott.



