2026. Július 21.   |   Dániel, Daniella napja

Hirdetés

Érkezik a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Magyarországon egyetlen gyermek sem indulhat hátrányból azért, mert családja nehezebb körülmények között él. A kormány ezért vezette be a rászoruló gyermekek számára a 100.000 forintos iskolakezdési támogatást. A javaslatról hirdetett társadalmi egyeztetés lezárása után az Országgyűlés 180 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta az ehhez szükséges törvénymódosításokat.

Hirdetés

Ma Magyarországon más jövő vár a biztonságban élő és a nehéz sorsú gyermekre. Elfogadottá vált, hogy a rászoruló gyermekek számára nincs kitörési lehetőség, sorsuk eldől azzal, hová, milyen körülmények közé születnek. Ez az utóbbi évtizedekben a mindennapok valósága lett, pedig nem természetes helyzet.

Egyetlen gyermek sem indulhat úgy neki az életnek, hogy nehéz körülményei miatt kisebb esélye legyen a tanulásra, előrejutásra, kitörésre. Ehhez változtatni kell korábbi, rossz politikai döntések egész során. Ennek első lépése az iskolakezdési támogatás bevezetése.

Az új támogatási rendszer kialakítása összetett és nehéz feladat, különösen a megörökölt szociális és nyilvántartási rendszerben. A kormány azonban nem várt a segítséggel a következő tanévig, hanem minél hamarabb, még az idei iskolakezdés előtt eljuttatja a támogatást a rászoruló családokhoz. A kormánydöntésről társadalmi egyeztetést hirdetett, melynek eredményét beépítette a most megszavazott törvénymódosító-csomagba. 

A 100.000 forintos támogatás két részletben érkezik az érintettekhez: első fele augusztus 24-ig, a családi pótlékhoz hasonló kifizetéssel. A másik fele novemberben, az iskolakezdéssel kapcsolatos cikkekre fordítható vásárlási utalvány formájában.

Ezen az oldalon folyamatosan frissülő információkat talál az intézkedésről – írja a kormany.hu.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés