Több mint 60 hazai vállalat mintegy 800 középvezetőjének béradatait vizsgálta meg az RSM Hungary. A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2026 második negyedévében átlagosan 8,4 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva – írta a Haszon.hu portál.
Nagyobb béremelés a nagyvállalatoknál
A vizsgált körben elsősorban cégméret alapján látszanak eltérések az éves bérnövekedés mértékében. Nagyvállalati körben az emelkedés üteme meghaladta a 10,4 százalékot is, miközben a kisebb cégek átlagosan mindössze 6,2 százalékos bérfejlesztést hajtottak végre az elmúlt 12 hónapban.
„A nagyvállalatok egy részénél a második negyedév az az időszak, amikor bizonyos, a bérekbe épülő bónuszelemek is kifizetésre kerülnek, részben ez tükröződik az aktuális adatokban is” – mutatott rá Pentz Edina, az RSM Hungary bérszámfejtési üzletágának vezetője.
„Ezen kívül egyre szélesebb vállalati körben zajlanak le a bértranszparencia-auditok is. Ezek eredményeképpen végrehajtják azokat a szükséges bérkorrekciókat, amelyek hatása szintén megjelenik a bérnövekedési adatokban.”
Gyorsabban nőnek a bérek, mint a gazdaság
Egy év alatt 8,5 százalékkal, 2430 forintra emelkedett Magyarországon a fizikai munkát végző szak- és betanított dolgozók átlagos bruttó órabére. A bérek növekedése ugyanakkor nincs összhangban a gazdaság teljesítményével, ezért a jelenlegi ütem hosszabb távon aligha tartható.
Különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a versenyszféra munkavállalóinak többségét foglalkoztató kis- és középvállalkozások, ha a magasabb bérköltségeket nem kíséri érdemi hatékonyságjavulás. Hasonló problémával szembesülnek az exportra termelő cégek is: miközben forintban egyre többet kell fizetniük a dolgozóknak, külföldi bevételeik forintban számított értékét a kedvezőtlen árfolyamhatások csökkenthetik.
Mindez arra utal, hogy a béremelkedés fenntarthatóságához erősebb gazdasági növekedésre és termelékenységjavulásra lenne szükség. Enélkül szűkülhet a cégek mozgástere és a bérek emelkedése is lassulhat.



