A két nő Prágából érkezett Bécsbe, ahol egy szálláson laktak. Utoljára péntek este jelentkeztek a családnál, majd teljesen megszakadt velük a kapcsolat.
A két nő szombaton nem jelent meg a megbeszélt vallási eseményen, később pedig telefonjaikat egy bécsi pályaudvar közelében találták meg. A hatóságok szerint a készülékek helyadatait is törölhették. Kedden már vissza kellett volna repülniük Izraelbe, ám egyikük sem jelent meg a járaton. A család egyik tagja ezt követően Bécsbe utazott, hogy segítsen a keresésben.
A rendőrség átvizsgálta a szállásukat is, ahol állítólag már nem találták meg a személyes tárgyaikat. Ez felvetette annak lehetőségét, hogy a két nő elhagyta Bécset, és egy másik országba utazott tovább. Az is ismertté vált, hogy Izraelből való indulásuk előtt nagyobb összeget vittek magukkal.
A keresésbe időközben izraeli szakembereket is bevontak, és sajtóértesülések szerint már a Moszad is bekapcsolódott az ügybe. Egyelőre nincs bizonyíték antiszemita indítékra, a bécsi rendőrség pedig jelenleg nem feltételez idegenkezűséget. A család azonban egyre jobban aggódik a két nőért.
(via)



