2026. Augusztus 16.   |   Ábrahám napja

Hirdetés

50 éve vár erre az autósport – a Formula E most megtörné a jeget

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Két-három éven belül női pilótákat akar a Formula E mezőnyébe a sorozat vezetője. A célhoz komoly fejlesztési programot indítanak.

Hirdetés

Ötven éve nem indult nő Formula–1-es világbajnoki futamon, a Formula E azonban nem akar újabb évtizedeket várni. Az elektromos versenysorozat célja, hogy két-három éven belül női pilóta is teljes értékű versenyzőként szerepeljen a mezőnyben – vázolta terveit Jeff Dodds vezérigazgató a Reutersnek.

Formula E jelentősen kibővítené a női tesztprogramját

Dodds szerint abból indulnak ki, hogy a nők és a férfiak képesek azonos szinten versenyezni az autósportban, jelenleg azonban nem azonosak a lehetőségeik.

Eddig elsősorban arra adtak lehetőséget női pilótáknak, hogy ugyanazokat az autókat próbálják ki, amelyekkel a bajnokság versenyzői indulnak. A következő lépés már egy jóval nagyobb program lesz.

„Az a célunk, hogy a következő két-három évben nőket lássunk bajnoki szinten versenyezni az elit férfi pilóták mellett” – mondta Dodds.

A vezérigazgató szerint ehhez szükség lesz a csapatokra is

A legtöbb istállónak már jelenleg is van női versenyzője a fejlesztési programjában, és Dodds szerint kedvezően fogadták, hogy a következő szezonban még nagyobb szerepet kapjanak.

A Formula E 2014-es indulása óta három nő versenyzett a sorozatban, legutóbb a svájci Simona de Silvestro 2016-ban. Összehasonlításképpen a Formula–1 teljes történetében két nő indult világbajnoki futamon.

Ötven éve nem történt ilyen az F1-ben

Az időzítés sem véletlen: 2026. augusztus 15-én volt pontosan ötven éve, hogy Lella Lombardi rajthoz állt az 1976-os Osztrák Nagydíjon. Azóta egyetlen nő sem indult Formula-1-es világbajnoki futamon.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés