Ghána az elmúlt időszakban a kérdés egyik legfontosabb szószólójává vált, és egyre határozottabban követeli, hogy a rabszolgaságból egykor profitáló államok és intézmények vállaljanak felelősséget.
Az ENSZ márciusban határozatban ismerte el a rabszolgaságot az emberiség elleni egyik legsúlyosabb bűncselekményként. Ghána kezdeményezésére júniusban Accrában jóvátételi csúcstalálkozót is rendeztek, amelyen mintegy 80 ország képviselői vettek részt. A ghánai kormány szerint a jóvátétel nem csupán pénzügyi kifizetéseket jelenthet, hanem adósságcsökkentést, oktatási támogatásokat, egészségügyi programokat és az afrikai fiatal vállalkozók támogatását is.
Ghána szerepe nem véletlen: az Atlanti-óceánon keresztül elhurcolt afrikaiak jelentős része a mai ország területéről vagy annak partvidékéről került a rabszolga-kereskedelembe. A ghánai külügyminiszter, Samuel Okuzeto Ablakwa szerint ezért az országnak erkölcsi kötelessége fellépni a történelmi igazságtalanságok miatt.
Nem csak az európai hatalmak a felelősek
A vita azonban nemcsak az európai hatalmak felelősségéről szól. Ghánában egyre többen hangsúlyozzák azt is, hogy egyes afrikai vezetők és közösségek szintén részt vettek a rabszolga-kereskedelemben. Tackie Teiko Tsuru II, a Ga nép vezetője például nyilvánosan bocsánatot kért ősei szerepéért. Szerinte a múlt beismerése nem csökkenti az európai hatalmak felelősségét, hanem az őszinte szembenézés és a gyógyulás feltétele.
A jóvátétel kérdésében az egyházak és más intézmények is egyre nagyobb nyomás alá kerülnek. Az Anglikán Egyház például már bocsánatot kért a rabszolga-kereskedelemben játszott szerepéért, és 100 millió fontos alapot hozott létre olyan közösségek támogatására, amelyek máig érzik annak következményeit.
Ghána közben a diaszpórával való kapcsolat erősítésével is próbálja feldolgozni a múltat. A kezdeményezés azonban kritikákat is kapott, mert egyesek szerint a történelmi emlékezet és a lelki gyógyulás helyett egyre inkább turisztikai és üzleti projektté vált. A kritikusok szerint a valódi jóvátételnek nem pusztán pénzügyi tranzakciókról vagy turizmusról kellene szólnia, hanem a rabszolgaság máig érzékelhető társadalmi és pszichológiai következményeinek kezeléséről.
A vita így egyre kevésbé csak arról szól, hogy ki és mennyivel tartozik. Sokak szerint a valódi kérdés az, hogyan lehet évszázadokkal a rabszolga-kereskedelem után olyan módon szembenézni a múlttal, amely nemcsak anyagi kompenzációt, hanem valódi társadalmi és emberi gyógyulást is jelent.
(via)



