Nem mindennapi módon próbálta elzavarni a koncertlátogatókat egy 52 éves bajor gazda. A férfi traktorral hajtott rá a saját földjén tartózkodó emberekre egy Wincent Weiss-koncert közelében. A támadásban legalább két ember megsérült.
A szombat esti szabadtéri koncert idején több rajongó a fesztiválterület mellett fekvő réten tartózkodott. A föld a helyi gazda tulajdona volt, aki korábban már arra kérte a rendőrséget, hogy ürítsék ki a területet. A rendőrség ekkor nem intézkedett a terület kiürítéséről. A hatóság szerint a sötétség és a koncert végén egyszerre távozó nagy tömeg miatt az intézkedés veszélyeztette volna a közlekedés biztonságát – számolt be a krone.at.
Ráadásul a koncert a végéhez közeledett, így a rendőrök szerint rövid időn belül maguktól is elhagyták volna a területet a látogatók. A gazda azonban nem akart várni. A férfi saját kezébe vette az ügyet, felült a traktorára, majd többször végighajtott a réten, hogy elzavarja a mulató tömeget.
A gazda egyes esetekben közvetlenül az emberek felé is hajtott a munkagéppel. A manővernek gyorsan meglettek a következményei: legalább két ember megsérült. A rendőrök végül megállították a férfit, akinek a helyszínen bevonták a jogosítványát.
A bajor rendőrség többek között közúti közlekedés biztonsága elleni veszélyes beavatkozás, súlyos testi sértés és kényszerítés gyanújával indított eljárást. A koncertlátogatók így vélhetően nem erre a fajta „traktoros ráadásra” számítottak az este végén.



