Hosszú idő után szólalt meg nyilvánosan Semjén Zsolt a Szőlő utcai botrány kapcsán. A KDNP elnöke egy interjúban egyértelművé tette: nem vonja vissza azokat a feljelentéseket, amelyeket a személyét érintő rágalmazások miatt tett, mert álláspontja szerint azoknak, akik valótlanságokat terjesztettek róla, a bíróság előtt kell felelniük.
Semjén úgy fogalmazott, hogy keresztény emberként az ilyen támadásokat a hitből fakadó megpróbáltatásként éli meg. Szerinte a közéletben szereplő keresztény politikusoknak számolniuk kell az üldöztetéssel és a támadásokkal, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem mentesíti a rágalmazókat a felelősség alól.
Az interjúban a választási vereség okairól is beszélt. Véleménye szerint több tényező együtt vezetett a Fidesz–KDNP kudarcához, köztük a koronavírus-járvány következményei, az orosz–ukrán háború, valamint az Európai Unió szankciós politikája. Hozzátette, hogy egy új választói generáció nőtt fel a kormánypártok hosszú ideje tartó kormányzása alatt, miközben az ellenzék a változás ígéretével tudta megszólítani a szavazókat.
A KDNP elnöke önkritikusan beszélt a kampány hibáiról is. Elismerte, hogy a kormánypártok túl későn ismerték fel az online tér jelentőségét, és nem reagáltak kellő gyorsasággal az ellenfél által meghatározott témákra. Úgy látja, több fontos területen, például az oktatás és az egészségügy kérdésében is rendelkeztek volna erős érvekkel, ám ezeket nem tudták megfelelően eljuttatni a választókhoz – írja a vasarnap.hu.
Semjén szerint a legfontosabb feladat most a KDNP megújítása. Ennek részeként teljes tisztújítást és szervezeti átalakítást terveznek, hogy visszaszerezzék a jobbközép politikai térfelet. Kiemelte ugyanakkor, hogy továbbra is stratégiai szövetségesként tekintenek a Fideszre, miközben szeretnék erősíteni a KDNP önálló arculatát és politikai karakterét.
Orbán Viktorról azt mondta, hogy továbbra is meghatározó államférfinak tartja, akinek szerepe megkerülhetetlen a magyar politikában. A jelenlegi kormány munkájával kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy előbb-utóbb szembe kell néznie választási ígéretei gazdasági korlátaival és a kormányzás gyakorlati nehézségeivel.



