A házaspár 2023 nyarán fogadta be a 34 éves nőt azzal az ígérettel, hogy szállást és ellátást kap, cserébe pedig házimunkát végez. A nő azonban rövid időn belül teljesen kiszolgáltatottá vált: bezárták, munkára kényszerítették, a földön kellett aludnia, és nem kapott megfelelő mennyiségű ételt. A férfi rendszeresen ököllel és nyújtófával bántalmazta, valamint elektromos sokkolót is használt rajta, míg felesége szintén többször megütötte.
Amikor a nő 2024 márciusában megpróbált elmenekülni és segítséget kérni, a házaspár visszavitte. A bántalmazás és az éheztetés következtében tavaszra olyan súlyos állapotba került, hogy már mozogni és beszélni sem tudott. Április 28-án reggel már nem kelt fel, a házaspár azonban orvosi segítséget nem kért. Ehelyett gyermekük és annak párja segítségével autóba ültették, és Budapest felé indultak vele.
Útközben észlelték, hogy a nő meghalt. Ezután lehajtottak az autópályáról, és egy aszódi társasház parkolójában kitették a holttestet, majd hazamentek. A nőt később arra járó gyerekek találták meg. A halál okai között az igazságügyi vizsgálat szerint az agyzúzódás, az éheztetés és a kihűlés is szerepet játszott.
A Nyíregyházi Törvényszék 2026 júniusában a férfit 14 év, feleségét pedig 10 év fegyházbüntetésre ítélte halált okozó testi sértés, emberkereskedelem és kényszermunka miatt. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlottak pedig felmentésért, illetve enyhébb jogi minősítésért és büntetésért fellebbeztek.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szerint a hónapokon át tartó, különösen embertelen bánásmód miatt a férfival szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása indokolt, felesége esetében pedig lényegesen súlyosabb büntetést tartanak szükségesnek. A másodfokú eljárásban a Debreceni Ítélőtábla hozza meg a döntést.
(via)



