A hollywoodi világsztár George Clooney, aki nem mellesleg mindig nyíltan támfatta a demokratákat kritikát fogalmazott meg Pete Hegseth amerikai védelmi minisztert kegyetlen viselkedése miatt, amiért az két kanadai kadét fotóját tette közzé, látszólag azért, hogy a külsejükön gúnyolódjon – számolt be róla a The Independent.
George Clooney szégyelli magát Pete Hegset helyett
Clooney szerdán, a Velencei Filmfesztiválon beszélt az Egyesült Államok jelenlegi helyzetéről. Úgy fogalmazott, hogy az ország szerencsétlen időszakot él, majd külön kitért Hegseth bejegyzésére. A színész azt kérdezte az amerikai védelmi minisztertől:
„Mi bajod van? Hol van ebben az egészben a tisztesség?”
Clooney szerint különösen aggasztó, hogy a kegyetlenség és a másokkal szembeni rosszindulat mintha a politikai kommunikáció szórakoztató részévé vált volna. A történtek kapcsán egyértelműen fogalmazott:
„Szégyellem ezt, de túl fogunk jutni rajta.”
Egy kanadai kadét fotóján gúnyolódott a miniszter
Pete Hegseth a még a hét elején osztotta meg a két kanadai kadétot és egy oktatót ábrázoló fotót. A képen az egyikük éppen kitüntetést vett át, a védelmi miniszter pedig egy rövid, gúnyosnak értelmezett megjegyzést fűzött hozzá. A bejegyzést széles körben úgy értelmezték, hogy Hegseth a kadétok külsején gúnyolódott. Szerdán a poszt még mindig elérhető volt a személyes X-oldalán.
A két érintett a kanadai hadsereg által felügyelt országos kadétprogram tagja. A program 12 és 18 év közötti fiataloknak nyújt képzést. A kanadai haderő vezérkari főnöke, Jennie Carignan tábornok közölte, hogy mindkét érintett támogatást kap a hadseregtől, és velük egyeztetve döntik el a további lépéseket.
Kanada és Trump között is egyre nagyobb a feszültség
A tovább súlyosbítja a történetet, hogy az Egyesült Államok és Kanada között kiéleződött kereskedelmi vita közepette robbant ki. Donald Trump és kormányának több tagja azután kezdett közösségi médiás bejegyzésekkel támadni Kanadát, hogy a két ország közötti kereskedelmi tárgyalások a múlt héten kudarcba fulladtak.
Mark Carney kanadai miniszterelnök kedden jelezte: az érdemi kereskedelmi egyeztetésekhez szerinte az amerikai félnek fel kell hagynia a mémekkel és a keménykedéssel, és komolyan kell vennie a tárgyalásokat. A Pentagon Hegseth vitatott posztjára mindössze annyit reagált, hogy a bejegyzés önmagáért beszél.
🇨🇦 (this is real) pic.twitter.com/Ucx2FNdi1q
— Pete Hegseth (@PeteHegseth) September 1, 2026



