Hétvégén indul a Megasztár, ezúttal új zsűrifelállással: Herceg Erika és Marics Peti mellé T. Danny és Puskás-Dallos Bogi csatlakozott a tehetségkutatóhoz mesterként. A négyes meg is idézte a válogatón a korábbi évad zsűritagját, Tóth Gabit, aki TikTokon reagált a rajta viccelődő előzetes videóra.
Tóth Gabi: „Lesz**om”
Az énekesnő már videója elején jelezte, hogy eljutott hozzá a Megasztár róla készült promója, és nem különösebben örül annak, hogy még mindig vele foglalkoznak.
„Gyerekek, ne küldjétek el a megasztáros short videókat, én is látom, hozzám is eljut, de lesz**om” – fogalmazott.
Tóth Gabi szerint különösen érdekes, hogy már nincs ott a műsorban, mégis róla beszélnek. Úgy látja, személye továbbra is alkalmas arra, hogy figyelmet generáljon a Megasztárnak.
„Viccesnek találom, hogy ott sem ülök, és még mindig velem foglalkoznak, mert úgy látszik, hogy így tudják eladni a műsorukat, úgyhogy innen is csak annyit üzenek, szívesen! És még pénzt sem kellett adnotok érte!” – mondta az énekesnő.
Puskás-Dallos Boginak is odaszúrt
A videóban Puskás-Dallos Bogi is előkerült, aki Tóth Gabit imitálva azzal viccelődött, hogy elmegy leérettségizni. Az énekesnő erre úgy reagált: a zsűripultban szerinte nem az érettségi a legfontosabb, hanem a tehetség, valamint az, hogy valaki értsen a hangokhoz és a dalokhoz.
Tóth Gabi hozzátette, ma már inkább saját mentoriskolájára koncentrál, és nem akar megfelelni a televíziós műsorok elvárásainak.
„20 évig folyamatosan hülyét és bohócot csináltam magamból, hogy megfeleljek ezekben a műsorokban” – jelentette ki és elmondta, hogy számára éppen az jelenti a szabadságot, hogy ez a megfelelési kényszer már nincs jelen az életében.
Búcsúzóul az énekesnő még odaszúrt egyet a tehetségkutatónak: ironikusan arra biztatta követőit, hogy nézzék a műsort, ahol szerinte ismét lehet majd nevetni a válogatókon, és ő maga is előkerülhet még témaként. Zárásként pedig kiemelte, hogy ő most inkább megy tovább és a saját fejlődésére koncentrál.
@tothgabiofficial Na akkor én is beprómózom még a maradék 1 szabad helyre az Őszinte hang mentorsulimat😅😅❤️
♬ eredeti hang – GABILLA🌙🌞🌕



