Argentína déli részén az elmúlt hetekben több száz bálnaborjú pusztult el. Mariano Coscarella tengerbiológus, az argentin CONICET kutatóintézet munkatársa csütörtökön az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy a patagóniai rejtélyes bálnapusztulás valószínű oka bakteriális fertőzés lehet. Coscarella szerint „úgy tűnik, természetes eredetű jelenségről van szó”, ugyanakkor az emberi tevékenység hatását „nem lehet teljesen kizárni”.
A kutató szerint az állatorvosok arra jutottak, hogy a bálnaborjak pusztulását valószínűleg orbánc, orvosi nevén erysipelas okozza. Ez súlyos bakteriális fertőzés, amely fájdalommal és lázzal járhat. A bálnaborjak halálozási aránya „ebben a szezonban különösen magas” – mondta Coscarella, aki Puerto Madrynben dolgozik, az Atlanti-óceán partvidékének egyik fontos bálnaleső központjában.
Ezen a héten is több tucat déli simabálna (Eubalaena) fiatal egyedének tetemét sodorta partra a víz a dél-argentínai Chubut tartományban. A kutatókat már júniusban aggasztották az első esetek, és attól tartottak, hogy a pusztulás folytatódhat. Chubut tartomány kormánya szerdán közölte, hogy szorosan együttműködik a kutatókkal az elhullások okának feltárásában. Az első vizsgálatok szerint egy „széles körben elterjedt tengeri baktérium” állhat a háttérben.
Puerto Madryn és a közeli Valdés-félsziget a déli simabálnák egyik fontos szaporodóhelye. Ezek a tengeri emlősök akár 17 méter hosszúra is megnőhetnek, átlagos tömegük pedig mintegy 40 tonna – körülbelül annyi, mint négy elefánté.
Tavaly 2110 bálnát számoltak össze a térségben, ami minden korábbinál magasabb szám. Közöttük 800 borjú volt.
Idén ezzel szemben a hatóságok Coscarella szerint mindössze 1375 bálnát számoltak, köztük csaknem 400 borjút. A kutató ugyanakkor nem tart attól, hogy a mostani elhullások veszélyeztetnék a térség bálnapopulációját. Mivel a déli simabálnák átlagos várható élettartama meghaladja a 60 évet, a mostani pusztulás szerinte „középtávon nem jelent veszélyt”.
(Fotó: puposbálna, borjúval)



