Nagy Feró szerint a Fidesz körül feltűnő ismert emberek közül Tóth Gabi az, akinek politikai kiállását valóban hitelesnek tartja. A Beatrice frontembere arról is beszélt, hogy nem érti, más celebek miként kerültek közel a korábbi kormánypárthoz. A 24.hu a Story magazinnak adott interjúja alapján számolt be az énekes kijelentéseiről.
A 80 éves zenész évek óta nyíltan vállalja Fidesz-szimpátiáját, rendszeresen megjelent a párthoz kötődő rendezvényeken is. Állítása szerint azonban ezért soha nem kapott pénzt, és azt is tagadta, hogy másfél millió forintért lépett volna fel egy DPK-rendezvényen. Feró szerint azon az eseményen ott volt, de nem lépett színpadra, és a nyilvánosságra került dokumentumban szereplő összeget sem kapta meg.
Amikor arról kérdezték, a Fidesz mellett feltűnő ismert emberek közül kinek hiszi el, hogy nem pénzért vagy kapcsolatokért állt a párt mellé, Nagy Feró egyetlen nevet említett.
„Tóth Gabika. Őt szeretem, a többieket nem igazán értem, hogy kerültek oda.”
Az énekes más ismert szereplők politikai kötődését már jóval kritikusabban szemléli. Leslie Mandoki kapcsán például arról beszélt, hogy nem érti, miért került ennyire közel a korábbi kormányhoz, és azt is kétségbe vonta, hogy őszinte lenne a Fidesz vagy Orbán Viktor iránti rajongása.
„Ki hiszi el, hogy ő őszintén rajong a Fideszért vagy Orbán Viktorért? Én biztosan nem” – mondta az interjúban Nagy Feró, aki arról is beszélt, hogy fél a korábbi politikai szerepvállalásának esetleges következményeitől. Felidézte, hogy a Kádár-rendszerben többször elvitték a rendőrök egy-egy vicce vagy lázadónak minősített megnyilvánulása miatt, és állandó megfigyelés alatt állt.



