„Putyin most nevet” – fogalmazott Zelenszkij az október 14-i interjúban, amikor az orosz dízelolajra vonatkozó amerikai korlátozások enyhítéséről kérdezték. Szerinte Washington ezzel olyan sikert adott az orosz elnök kezébe, amelyet az a harctéren nem tudott kivívni.
Az ukrán elnök csalódottságát fejezte ki az amerikai támogatás alakulása miatt.
„Elveszítünk egy erős partnert” – mondta. Morgan visszakérdezésére, hogy Amerikára gondol-e, így válaszolt: „Igen. De nem miattunk.”
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem mondhat le a szuverenitásáról Washington támogatásáért cserébe.
„Nem adjuk el az országunkat. Számunkra ez nem üzlet. Ez az életünk, és ez a hazánk.”
Trump közvetítői szerepét elfogadhatónak nevezte, de szerinte az amerikai elnöknek következetesen pártatlannak kellene maradnia: „Ha középen állsz, akkor maradj középen, ne kerülj a rossz oldalra.”
Az interjúban a Starlink műholdas kommunikációs rendszer korlátozásait is bírálta. Állítása szerint az éjszakai kapcsolatkimaradás az orosz drónok elfogására használt ukrán eszközöket is érintette, veszélyeztetve a védekezést.
„Emberek halnak meg a döntése miatt” – mondta Elon Muskra utalva. Ugyanakkor elismerte: nem tudja biztosan, ki rendelte el a korlátozást, és súlyos technikai probléma lehetőségét sem zárta ki.
Zelenszkij az ukrán elnök leváltását sürgető kijelentésekre is reagált: „Sem Trump, sem Musk, sem senki más a világon nem választhat elnököt más országokban.” Közölte, nem kíván lemondani, az ország vezetőjéről pedig kizárólag az ukránok dönthetnek.
A béke lehetőségéről szólva különbséget tett az orosz megszállás ténye és annak jogi elismerése között.
„Soha nem fogom elfogadni, hogy az ukrán föld orosz föld” – jelentette ki. Hozzátette: az emberéletek megóvása elsődleges, a megszállt területek visszatérését pedig diplomáciai úton is elképzelhetőnek tartja.



