Giselle Au-Nhien Nguyen egy óvodai állásra jelentkezett Ausztráliában. A nonprofit szervezet által működtetett óvoda meghívta interjúra, a beszélgetést azonban nem egy HR-es vagy az intézmény vezetője, hanem egy mesterséges intelligenciával működő asszisztens végezte. Nguyen a The Guardianben megjelent véleménycikkében arról írt, hogy bár korábban már hallott az AI-alapú állásinterjúkról, a saját tapasztalata így is sokkolta – számol be az HRPortál.
A jelentkező felkészült az interjúra, a szokásos módon felöltözött, majd leült a laptopja elé. A beszélgetést egy személytelen hang indította el, amely a nevén szólította. A képernyőn csak saját magát látta egy kis videóablakban, ami már önmagában is kellemetlen érzést keltett benne.
A beszélgetés során az AI olyan kérdést tett fel, amelyre a jelentkezőnek időre volt szüksége a válasz átgondolásához. Nguyen korábban azt a tanácsot kapta, hogy egy állásinterjún teljesen elfogadható néhány pillanatra megállni, ha valaki nehéz kérdést kap. Így is tett, a rendszer azonban megszakította az interjút. A nő újra megnyitotta a kapott hivatkozást, és megpróbálta folytatni a beszélgetést.
Az interjú végén az AI megkérdezte tőle, van-e kérdése a munkakörrel kapcsolatban. Nguyennek lett volna, ám az asszisztens csak az álláshirdetésben már szereplő információkat ismételte meg. Amikor további részletekre kérdezett volna rá, azt a választ kapta, hogy a pontosításokért egy vezetővel kell beszélnie.
A jelentkező számára különösen visszás volt, hogy éppen egy géppel kellett interjúznia, miközben a felmerülő kérdéseire végül egy ember tudott volna érdemben válaszolni. Nguyen eleinte megpróbálta elfogadni a helyzetet. Abban bízott, hogy az AI-interjú csak a kiválasztás első lépése, amelyet később személyes beszélgetés követ. A jelentkező végül visszavonta a pályázatát.
A történet rávilágít az AI-alapú állásinterjúk egyik fontos korlátjára. Az automatizált rendszerek segíthetnek a jelentkezések feldolgozásában és a kiválasztás egyes lépéseinek felgyorsításában. Ellenben egy rosszul kialakított folyamat nem feltétlenül képes kezelni az emberi kommunikáció természetes elemeit, például a gondolkodási szüneteket vagy a visszakérdezéseket.



