A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2026 első félévére vonatkozó adatai szerint tovább nőtt a bérszakadék Magyarországon. Bár országosan 11,5 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset egy év alatt, a területi különbségek továbbra is jelentősek.
Van, ahol közel egymillió forint az átlagkereset
A teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete országosan 772 751 forint volt az év első hat hónapjában. Budapesten ennél jóval többet, átlagosan 943 294 forintot kerestek a munkavállalók. A fővárost Győr-Moson-Sopron vármegye követte 777 183 forintos átlaggal, míg Komárom-Esztergom vármegyében 744 275 forint volt a bruttó átlagkereset.
A lista végén Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye állt, ahol mindössze 583 599 forintot tett ki az átlagbér. Békésben 588 934, Nógrádban pedig 614 856 forint volt ugyanez az összeg.
Egy év alatt tovább nyílt az olló
A Menedzsment Fórum cikke szerint Budapest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye közötti különbség 2025 első felében még mintegy 328 ezer forint volt, 2026 azonos időszakára azonban csaknem 360 ezer forintra nőtt.
Országosan a bruttó átlagkereset a tavalyi 692 829 forintról 772 751 forintra emelkedett. A legnagyobb arányú béremelkedést Vas vármegyében mérték: itt 12,3 százalékkal, 619 866 forintról 696 026 forintra nőtt az átlagkereset. Baranya és Zala vármegyében szintén 12 százalékot meghaladó emelkedést regisztráltak a KSH adatai szerint.



