A kedden virradóra többnyire erősen felhős vagy borult időre kell készülni, bár keleten és északkeleten átmenetileg elvékonyodhat a felhőzet. Elszórtan csepergés, kisebb eső is előfordulhat.
Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet általában 4-8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
Napközben sem rendeződik át gyökeresen az égbolt: az ország nagy részén marad a szürkeség, az északkeleti harmadban azonban már határozottabban is felszakadozhat a felhőzet, néhol még a napfénynek is jut hely.
A délnyugati országrészben csepergés, gyenge eső borzolhatja a kedélyeket. Az északi, északkeleti szél továbbra is többfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten pedig erős széllökésekre is számítani kell.
A délutáni órákban 7 és 14 fok közötti hőmérséklet várható: nyugaton hűvösebb, keleten enyhébb idő ígérkezik. Jó hír az időjárás-érzékenyeknek, hogy front nem terheli a szervezetet – legalább ezen a téren nyugodt marad a kedd.
(via)



