ACNEWS

Szijjártó: Minden eddiginél több forrást biztosítunk a kutatásfejlesztési és innovációs pályázatokra

Idén minden eddiginél több forrást, összesen 182 milliárd forintot biztosít a kormány a kutatásfejlesztési és innovációs pályázatokra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a japán DMG MORI és a német HEITEC szoftverfejlesztő vállalat beruházás-bejelentő sajtótájékoztatóján szerdán, Budapesten.

Hirdetés
Ad image

Idén minden eddiginél több forrást, összesen 182 milliárd forintot biztosít a kormány a kutatásfejlesztési és innovációs pályázatokra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a japán DMG MORI és a német HEITEC szoftverfejlesztő vállalat beruházás-bejelentő sajtótájékoztatóján szerdán, Budapesten.

A miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte, hogy Magyarországon a beruházások lendülete töretlen, amin belül a kutatás-fejlesztésre alapuló befektetések egyre nagyobb részarányt képviselnek, ami egy kifejezetten kedvező előrejelzés a magyar gazdasági folyamatokra nézve. „Ahol az új korszak technológiai megoldásait kifejlesztik, odakerülnek az új korszaknak a gazdasági és termelő kapacitásai is. Tehát a kutatás-fejlesztési beruházások növekedése egyértelműen újabb beruházások Magyarországra érkezését vetíti előre” – mondta el miniszter.

Hozzátette: egyetlen év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi többlet, ami az idei év első négy hónapjában már 3 milliárd eurós pluszt mutat. „Mindez nem lenne lehetséges, hogy ha a beruházási kedv alább hagyna, de úgy néz ki, hogy a beruházások lendülete töretlen” – közölte.

A Budapesten megvalósuló legújabb beruházásról szólva elmondta, hogy a mai nappal ismét egy kifejezetten kutatásfejlesztésre fókuszáló beruházás valósul meg az országban. A japán-német hátterű DMG MORI és HEITEC közös vállalkozásával egy magyar kutatóközpont jön létre Budapesten a XI. kerületben. A 4 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forintos támogatást biztosít, különös tekintettel arra, hogy 55 új, magas hozzáadott értékű kutatásfejlesztéshez kapcsolódó munkahely jön létre.

„Olyan szoftverek fejlesztésére kerül sor, amelyek a szerszámgépgyártást a kezdeti fázistól egészen a végéig digitalizálják” – mondta el a miniszter. Hozzátette: a DMG MORI HEITEC magyarországi tevékenységének bővítése azért is jelentős nemzetgazdasági szempontból, mert a vállalat 100 százalékos exporthányaddal dolgozik, tehát az itt előállított kutatásfejlesztési eredmények egészét külföldön értékesítik, ami nagyban hozzájárul a magyar export teljesítményéhez.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy a kormány célja egyértelmű: „Az év végére 5,5 százalékos gazdasági növekedést akarunk elérni, hogy a világjárvány legnagyobb terheit viselő családok számára visszaadjuk az idei esztendőben befizetett személyi jövedelemadót, ami egy óriási lendületet adhat a jövő év elején, nemcsak a családi költségvetéseknek, hanem az egész magyar gazdaságnak.” (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!