Köllő Babett a férje mellett élte meg igazán milyen igazi nőnek lenni, ugyanis az előző párkapcsolataiban, elmondása szerint kapcarongyként bántak vele. A színésznő lapunknak most arról beszélt, mennyi megaláztatás és csalódás érte a múltban.
Sokan azt gondolnák, hogy mennyire tökéletes Köllő Babett élete, és hogy soha nem érte őt semmi rossz dolog. Híres, szép, tehetős férje van, boldog családanya, semmi gond nem lehet! De nem volt ez mindig így! Nemrégiben az Instagram-oldalán osztott meg egy tőle szokatlan szöveget, mely a csalódásokról, kiábrándulásokról szól. Most ennek mentünk utána.
„Sokan kérdezték már, hogy miért idősebb nálam ennyivel a férjem, miért nem próbálkoztam a saját korosztályomból párt találni magamnak. Csak amikor már valakit a 25. ember vesz hülyére, akkor elgondolkozik a dolgokon, hogy nem jó az irány – kezdte az AcNewsnak Köllő Babett, akinek rengeteg története van arról, milyen megalázóan bántak vele korábban az exei. – Kábé egy éve voltam együtt a férjemmel, amikor felhívott az előző párom, csak úgy, beszélgetni. Aztán teljesen ledöbbentem, milyen hangnemben beszélt velem. Elkezdett utasítgatni, nem is értettem, mit akar igazán. Megkérdeztem, hogy mi történt vele, de rájöttem, hogy ő mindig ilyen volt, csak én változtam meg. Ha az ember belekerül egy normális párkapcsolatba, visszanézve nem is értjük magunkat, hogy mennyi mindent elviseltünk.”
A színésznő később rájött, hogy olyan sokáig tűrt el bizonyos dolgokat, hogy egy idő után természetesnek vette őket.
„Sosem éltem fizikálisan bántalmazó kapcsolatban, de egy csomószor megmondták nekem, hogy mit lehet és mit nem. Szép lassan átcsusszantak rajtam a mondatok, és természetesnek vettem, ha a párom azt mondta; ezt a ruhát nem vehetem fel, ide nem mehetek el, ezzel nem találkozhatok. Végül megtanultam, hogy nem vagyok senkinek a tulajdona! Már 17. éve vagyok együtt a férjemmel, mellette lettem igazi nő. Az a baj, hogy a pasik elfelejtenek pasinak lenni, és hogyan kell bánni egy hölggyel. Ezért vagyok együtt a férjemmel. Ő tudja. Persze köztünk is szoktak viták lenni, de nincs hangos beszéd és trágárkodás. Biztosan a nők is tehetnek valamilyen szinten erről a jelenségről, mert az emancipáció során elmosódtak a férfi-női szerepek, de úgy gondolom, hogy a leghatározottabb hölgyek is esténként szeretnek gyengék lenni egy erős férfi mellett. Nem tetszik a kommunikáció a felek között a mai világban, és nem szabad némán tűrni a dolgokat. Mindezt András mellett tanultam meg. Már senki nem mondhatja meg nekem mit szabad, és mit nem.”
