A pszichológust már egészen gyerekkora óta érdekelte a fantázia világa, melyről úgy gondolja, hogy hasznos is tud lenni az emberek számára, ha szabadulni akarnak a mindennapi apátiából. Nemrég jelent meg az új regénye, mely egy sötét jövőt vetít az emberek elé. A mű létrejöttéről, és a pszichológia ebbeni vonatkozásáról mesélt az AcNewsnak.
– Minden pszichológusnak van egy sztorija arról, hogy miért választotta magának ezt a hivatást. Neked mi az?
– Az írás és a történetek régóta az életem részei. Így bár gimnáziumban biológia tagozatra jártam, az irodalom is foglalkoztatott. Egy olyan szakmát szerettem volna, amelyben a tudományos és a művészeti érdeklődésem is előtérbe kerülhet, amelyben emberekkel és a történetükkel foglalkozhatok, így kötöttem ki a pszichológia és a művészetterápia mellett.
– Egyetemista korodban kezdted el írni a Diabolika című könyvedet. Honnan merítetted az ihletet?
– Először általában a karaktereket szoktam kitalálni és köréjük szövök egy történetet. Itt is így volt. Tudtam, hogy akarok pár félvért, akik két faj, két kultúra közé szorultak, akik nem találják a helyüket, és akarok egy világot, ami a mi világunk lehető legrosszabb verziója. Hogy honnan merítettem az ötletet, azt már nem igazán tudom, tíz éve történt, de biztos befolyásoltak akkori olvasmányaim, amelyek főleg urban fantasy regények voltak, és az animék is, amelyeket akkoriban néztem.
– Elmesélnéd a sztorit nagy vonalakban?
– A történet a jelenünk után zajlik körülbelül hétszáz évvel. Az emberek tönkretették a bolygót, szinte kiirtották egymást, ezért az égiek elfordulnak tőlük és átadják az irányítást Lucifernek. A pokol teremtményei a felszínre törnek, majd rémuralmat vezetnek be. A túlélő emberek a felszín alá menekülnek és a vámpírok védelme alatt élik az életüket, míg Diabolika városaiban az eddig rejtőzködő varázslények és a mitológiából ismert teremtmények foglalják el a helyüket. A történet főhősei között van a félvér Édua, aki az emberek és a vámpírok oldalán áll, az alakváltó Keján, aki képes ugrálni térben és időben, és Lucifer három fia is, akik Diabolika helytartói.
– Milyen korosztálynak szól a könyved?
– Korábbi történeteim inkább a young adult kategóriába tartoztak, kamaszoknak szóló történetek voltak. A Diabolika inkább a fiatal felnőtteknek íródott, különösen azoknak, akik szeretik a fantasy zsánerét.
– A pácienseidnek is tudnád ajánlani az elkészült művet?
– A Diabolika megírásánál nem életvezetési tanácsokat, vagy önsegítő módszereket mutatok be, de nem is lelki problémákat boncolgatok. Az Ahol a part szakad című első regényem szorongó serdülő lányoknak jó olvasmány lehet, de a Diabolika célja inkább a szórakoztatás. Inkább azoknak ajánlom, akik szeretik az izgalmakat, a kalandokat, és a nem hétköznapi szerelmi történeteket.
– Milyen előnyei lehetnek annak, ha valaki egy fantasy világba vonul el időnként?
– Sokan úgy hiszik, hogy a fantasy történetek gyerekes mesék, pedig nem így van. Egy fantasy-nek is lehetnek ugyanolyan komoly és mély mondanivalói, mint egy realista regénynek vagy novellának, csak éppen nem direkt tolja azt az arcunkba. Egy fantasy világ lehet allegória, egy varázslány lehet valaminek a megszemélyesítője. Amiben más, hogy tartja a távolságot, az igazság és a szörnyűségek egy távoli, meseszerű köntösbe kerülnek, ki kell hámozni őket, vagy ha az ember nem akar tudomást venni róluk, úgyis jó. Fel lehet fogni egy szórakoztató irománynak is ezeket a regényeket.
– Miért szükséges az, hogy valaki elszakadjon a valóságtól?
– Sokszor a monotonitás, a hétköznapokra jellemző rohanás, a rengeteg elvárás rátelepszik az emberre. Szürkévé, átélhetetlenné teszi a napokat. Olykor kell egy kis kikapcsolódás. Számomra ezt az írás és a rajzolás jelenti, vagy egy új világ megalkotása. Másoknak ezt jelenti az olvasás. Valaki a romantikus történetekben, vagy egy történelmi regényben találja meg ezt a kikapcsolódást, míg van, aki a fantasy szerelmese. Mindenki mást szeret, mindenkinek más nyújtja a pihentető kikapcsolódást. A lényeg, hogy az ember szánjon időt önmagára és arra, amit szeret, ezzel az életminősége és a hangulata is sokkal jobb lesz.
– Milyen üzenetet szeretnél átadni a Diabolikával?
– A démonok az emberi kapzsiság, erőszak és sötétség megtestesítői. Mindegyiküknek megvan, hogy melyik főbűn a kedvence. Azt akartam bemutatni, hogyha a világunk továbbra is úgy halad, ahogy eddig, rossz vége lehet. A környezetszennyezés és klímaváltozás akár olyanná teheti a felszínt, mint a regényemben Diabolika, olyanná válhat a bolygónk, mintha a pokol a felszínre költözött volna. És azt is fontosnak láttam, ahogy a legtöbb történetemben, hogy az átlagtól eltérő, kirekesztett főhősöket alkossak, akik nem találják a helyüket, akik elnyomásban élnek. Azért, hogy a történet végére rávilágíthassak: a másság nem bűn, és nem rossz… hogy gyakran többet érhetünk el azzal, ha nem állunk be a sorba.
– Mik a hosszútávú terveid az írással?
– Rengeteg kéziratom van, ami még nem látott napvilágot, és rengeteg történetem, amin jelenleg is dolgozom. Van több fantasy, egy-két sci-fi regényötletem, de tervezek újabb ifjúsági könyv megjelenését is. Első helyen van jelenleg, hogy egy serdülőként írt naplóregényemet átdolgozzam, mert a depresszió és az öngyilkosság az egyik fő témaköre, amiről fontos beszélni. Főleg manapság. Kamaszokról szól, de nemcsak kamaszoknak. A másik nagy projektem, hogy A táltosok öröksége fantasy sorozatom is végre megjelenhessen, amely a magyar mondakörből táplálkozik, és amelyben táltosok és totemállatok vannak a főszerepben. Ezeken kívül novemberben megjelenik egy Sssh! című romantikus antológia is, amelyben szerepel majd egy novellám.
