ACNEWS

A demokraták egymást hibáztatják a virginiai kormányzóválasztási vereség miatt

A demokraták egymást hibáztatják a keddi virginiai kormányzóválasztási vereség után, amely a legutóbbi, 2009-es virginiai vereségre, majd az azt követő 2010-es félidős választásokra emlékezteti őket, amelyet Barack Obama akkori demokrata elnök kudarcnak nevezett - jelentette szerdán az amerikai sajtó.

Hirdetés
Ad image

A demokraták egymást hibáztatják a keddi virginiai kormányzóválasztási vereség után, amely a legutóbbi, 2009-es virginiai vereségre, majd az azt követő 2010-es félidős választásokra emlékezteti őket, amelyet Barack Obama akkori demokrata elnök kudarcnak nevezett – jelentette szerdán az amerikai sajtó.

A republikánusok jelöltje, Glenn Youngkin nyerte meg kedden a virginiai kormányzóválasztást a demokrata Terry McAuliffe előtt. Egyes szakértők szerint egy évvel azután, hogy Joe Biden a 2020-as elnökválasztáson Virginia államban 10 százalékponttal győzött, a mostani eredmény egyfajta ítéletként értelmezhető Biden elnökségével kapcsolatban. A virginiai vereség különösen riadalmat okozhat a párton belül a jövő évi félidős választások miatt, amikor a washingtoni kongresszus irányítása a tét – mondták az elemzők.

Vannak olyan demokraták, akik arra fogják a vereséget, hogy a választás előtt nem sikerült elfogadtatni a szenátussal Biden infrastrukturális és szociális csomagját. A vesztes McAuliffe és szövetségesei már korábban azt szorgalmazták, hogy a képviselőház fogadja el a szenátus által jóváhagyott, kétpárti infrastrukturális törvényjavaslatot, mert abban bíztak, hogy ez győzelemhez segítheti őt. Azonban a törvényjavaslatokat azóta sem fogadták el, mégpedig a demokrata párton belül – a centristák és a mérsékeltek között – kialakult ellentétek miatt.

Biden szerdán azt mondta: szerette volna, ha gazdasági csomagjait még a választások előtt megszavazza a kongresszus.

Chuck Rocha demokrata stratéga, aki Bernie Sanders vermonti független szenátor elnökválasztási kampányának vezető tanácsadójaként dolgozott, azt mondta: a virginiai vereségért 70 százalékban a kongresszust, 30 százalékban pedig Bident hibáztatja.

Több demokrata szerint a keddi választási eredmények tanulsága, hogy csökkenteni kell a pártbeli feszültségeket, és hogy a gazdasági csomagok elfogadásával be kell bizonyítaniuk cselekvőképességüket a választóknak.

A progresszív baloldali csoportok is élesen kritizálták a demokratákat és McAuliffe-et, szerintük „lélektelen” volt a kampányuk, nem foglalkoztak a választókat igazán érdeklő kérdésekkel. Közös közleményükben azt írták: Terry McAuliffe kampánya erőtlen volt, sokat foglalkozott Donald Trump volt elnökkel, ahelyett, hogy a választókat leginkább érdeklő kérdésekre összpontosított volna.

A CNN hírtévé online elemzésében azt írta: a keddi eredmények fényében az országban „nagy az elégedetlenség azzal kapcsolatban, hogy a demokraták mit tudtak eddig kezdeni a 2020-ban nekik adott hatalommal”.

Kevin McCarthy, a képviselőházban jelenleg szűk kisebbségben lévő republikánusok frakcióvezetője szerdán azt mondta: pártja több mint 60 képviselői mandátumot is elvehet a demokratáktól a jövő évi félidős választásokon.

New Jersey államban szintén kormányzóválasztás volt kedden, amelyet végül szoros versenyben a jelenleg is hivatalban lévő jelölt, a demokrata Philip Murphy nyert meg a republikánus Jack Ciattarellivel szemben. Szakértők szerint az, hogy a demokraták jelöltje csak rendkívül szűk többséggel győzött, szintén egy figyelmeztetés lehet a párt számára, ugyanis előtte az elemzők egyértelmű demokrata győzelmet vártak. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!