ACNEWS

Megszólalt a rendőr, aki az M2-esen rendszám nélküli Mercit üldözte

Az őrmester esélyt sem adott az M2-esen 200-zal menekülő bűnözőnek Fotó: PMRFKP
Az őrmester esélyt sem adott az M2-esen 200-zal menekülő bűnözőnek Fotó: PMRFKP
Hőssé vált a brutális autósüldözés végén Gál Zsombor őrmester, a Váci Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Hirdetés
Ad image

Sokan láthatták azokat a képsorokat, amelyeket az M2 autóúton rögzítettek egy rendőri intézkedésről. A rendszám nélküli, szürke Mercedest N. Csaba vezette. Követését Vácon kezdte Gál Zsombor őrmester, a Váci Rendőrkapitányság körzeti megbízottja, és két kollégája. A férfi nem volt ismeretlen az őrmester számára. Korábban többször kapta már közlekedési szabálysértésen, vagy éppen eltiltás hatálya alatt közlekedve. Azt is tudta, N. Csabának nincs jogosítványa – írta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Halálos iramban száguldott

Az őrmester a Merci mögé sorolva próbálta megállásra bírni a sofőrt, aki inkább rátaposott a gázra és az M2 felé vette az irányt. Gál Zsombor bekapcsolta a szirénát és a kék lámpát, és utána ment. A gyorsforgalmi szakaszon N. Csaba halálos iramot vett fel. Az sem érdekelte, hogy a főváros felé haladó autókban nők, férfiak, gyerekek, idősek, családok ülnek, sebessége már a 200-at súrolta. Valószínűleg semmi más nem járt a fejében csak az, hogy bármi áron el kell tűnnie, le kell lépnie.

Az őt követő rendőrautó vezetője, Gál Zsombor őrmester a békésen Budapest felé tartó autóban ülőkre, vele lévő társaira gondolt. Eltökélte, senkinek nem eshet bántódása. Bízott magában és tudásában. Folyamatosan figyelte a körülöttük haladókat is, fejben azt modellezte, mi lesz, ha balra húzza, mi lesz, ha jobbra húzza, ha növeli a sebességet, ha befékez, ha rátolja a betonelemnek, ha megpördül, ha átpördül, ha… Rengeteg körülmény, amit egy ilyen kiélezett helyzetben számításba kellett venni és vett is.

Tudta, N. Csaba nem fog önként megállni, rá kellett kényszeríteni úgy, hogy közben még véletlenül se sérüljön meg senki. Miután sikerült az üldözött autó elé kerülnie, manővereivel, lassítófékezéseivel a halálos tempót 50 kilométeres sebességre vitte le. Az időközben érkező megerősítő egységgel immár két oldalról igyekeztek megállásra bírni N. Csabát. A szolgálati autó megsínylette a menetet, de végül megálljt parancsoltak a menekülőnek.

Mint azt az AcNews is megírta, Gál őrmester kipattant a kocsijából, és kezében tartott fegyverrel felszólította N. Csabát. Aki inkább ellenállt. Az őrmester egy mozdulattal kirántotta a száguldozót az ülésből, és bilincsbe verte az M2 aszfaltján. A rendőri intézkedés közben senki nem sérült meg.

Édesanyja büszke lenne

Gál Zsombor őrmester joggal örült a földön fekvő, hátrabilincselt kezű N. Csaba látványának. Bevallotta, jól estek kollégái, főnökei elismerő szavai, mosolyt csalt arcára, amikor „Mi van, M2?”, vagy éppen „tökös intézkedés volt” felkiáltással köszöntek neki.

„Dolgozott az adrenalin, de tudtam, higgadtnak kell maradnom” – válaszolta az őrmester szelíd mosollyal. Számára azonban fontosabb, hogy tudja, rajongásig szeretett édesanyja büszkén tekint le rá az égből. Ő már nem öntheti szavakba azt, amit édesapja fiát ölelve kimondhatott: „Büszke vagyok rád!”

Számtalan kommentelő, hozzászóló gratulált a hős váci rendőr határozottságához, ami a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook oldalán olvasható.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!