Az énekesnő azt állítja, hogy kihasználták és tönkretették!
Nemrégiben még mi számoltunk be arról elsőként, hogy Kullai Timi egy igazi világsztárhoz csatlakozott énekesnőként. Akkoriban úgy nyilatkozott, hogy elérte a végső célját, és nem is lehetne boldogabb, hiszen a La Bouche együttessel igazi világhírnévre tehet szert. Csakhogy időközben valami nagyon félremehetett, ugyanis Timi nemrégiben a közösségi oldalára írta ki, hogy kész, ennyi volt, felmondott. Egy hosszas posztban fejtette ki, hogy úgy érzi kihasználták, és tönkretették azidő alatt, míg együtt dolgozott a produkcióval. Ezen kívül pedig, magát a legendás világsztárt is egy egoista, öntelt embernek írta le.
„Bizonyára tudjátok, nemrég felkértek, hogy legyek a La Bouche énekesnője, s rövid koncert pályafutás után befejeztem; nem vállalom! Most van az, hogy a kecsegtető nem kis pénz sem érdekel, s nem nyújt tartást, tűrést…! Kinyitottam ezt a fejezetet, beleszagoltam a lapjaiba és már be is csuktam szélsebesen. Nem vagyok rászorulva, legfőképpen lelkileg arra a felfogásra és hozzáállásra, ami itt megütötte a gondolkodásmódomat és értékrendemet! La Bouche pályafutásom során beleláttam a management és szinte páratlanul egosista rapper-duett-társam hozzáállásába, s roppant hamar kiderült számomra mi is történik itt a La Bouche-ban, miért hanyatlik évről-évre, miért vész ki belőle az emberek számára is észrevehető módon a lélek, és az a szellemiség ami régen jellemezte nem csak őket, hanem az egész korszakot. Már tisztán látom azt is, miért van évi 4 énekesnője a projectnek és nem csak egyetlen egy megbecsült tagja a rapper mellett. Minden legmélyebb tiszteletem és őszinte csodálatom a Zsófikának Zsófi Farkas aki mindezt az elnyomást, arroganciát, szinte döbbenetes mértékű egoizmust, de ezzel szemben viszont rendkívüli amatőrséget, primitívséget, aljasságot, elnyomó, leuraló, erőszakos, hazug, felszínes, emberi értéktelen hozzáállást 5 évig tűrte, kibírta erőn- és lelken felül, amit ennek a formációnak a managementje képvisel és rajta keresztül teszi tönkre az embereket, a munkatársakat, különösképpen a benne lévő, igen gyakran fluktuálódó énekesnőket! Ezekkel párhuzamosan már a fesztivál promóterek is szerte a világban kezdenek teljesen elhatárolódni ettől a projecttől, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy egyre kevesebb a koncert, miközben a 90S család minden többi tagja mindig minden fesztiválon ott van, kivétel nélkül. Sajnos, tisztán látszik, hogy a La Bouche hagyaték halott. Mert tönkretették.”
A teljes poszt alább olvasható.