ACNEWS

Lagzi Lajcsi: Tudom, hogy a lányom nem szórja el a pénzt

Lajcsi lánya Londonban tanul egy neves iskolában, és hamarosan piacra dobja saját divatmárkáját. Édesapja mindenben mellette áll.

Hirdetés
Ad image

Lajcsi lánya Londonban tanul egy neves iskolában, és hamarosan piacra dobja saját divatmárkáját. Édesapja mindenben mellette áll.

 

„Az biztos, hogy most a legjobbaktól tanulhatok, és jó úton haladok a saját divatmárka elindításához. London nincs messze, mindössze két óra repülővel, de sokszor van honvágyam, ha kint vagyok, ezért még nem tudom, a mesterképzéssel mi lesz, egyelőre nyitva hagytam ezt a kérdést. Ami bizonyos, hogy most három hónapra megyek majd vissza, a többit pedig meglátjuk” – mondta a Blikknek Boglárka.

„A tervek szerint pár hónap múlva kezdem el itthon beindítani a vállalkozást, de csak akkor vágok bele, ha teljesen kész a koncepció. Apu sokat ötletelt velem, sőt, az elején anyagilag is segít – mesélte. – Számomra fontos, hogy egyedi, friss és fiatalos legyen, amit készítek, nem akarok beállni a sorba. Limitált, kézzel készített darabokat szeretnék készíteni. Galambos Boglárka Anna a teljes nevem, az első betűket felhasználva pedig GBA Style lett a márkanév. Nekem nagyon tetszik, ahogyan apunak is. Mindenben kikértem a véleményét” – nyilatkozta a fiatal lány, akire nagyon büszke az édesapja.

„Bogi nagyon talpraesett, és bár féltem, tudom, hogy megállja a helyét, és a mély vízben is jól úszik majd – kezdte Lajcsi. – Természetes, hogy tanácsokkal és anyagilag is támogatom, hiszen kit segítenék, ha nem a lányomat? Szerintem pár éven belül komoly bevétellel lehet számolni, és tudom, hogy a lányom nem szórja el a pénzt. Arra tanítottuk, hogy ne a dolgok árát, hanem az értékét nézze. Most is ő maga varrja a ruháit, spórol, gyűjt, hogy minél függetlenebb legyen az életben és az üzletben is.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés