Elege, hogy zöldmizéria hatja át a vegyszergyártók reklámjait, egymásra licitálva harsogják, mennyire bio és hasonlók a termékeik. És közben hazudnak.
Brüsszelben az Európai Parlament és a Tanács most megállapodott a zöldmosás tilalmáról.
Az olyan általános reklámszlogeneket, mint a „környezetbarát”, „klímasemleges” vagy „biológiailag lebomló”, a megállapodás értelmében be kell tiltani, ha a reklám állításait nem támasztják alá bizonyítékokkal. A fogyasztók így könnyebben össze tudják majd hasonlítani a termékek fenntarthatóságára vonatkozó állításokat.
„A megállapodás jó hír mindenkinek, aki fenntartható módon szeretne vásárolni” – mondta Anna Cavazzini zöldpárti európai parlamenti képviselő, a felelős fogyasztóvédelmi bizottság elnöke. „Az állítólag környezetbarát termékekkel kapcsolatos megtévesztő reklámok” így lehetetlenné válnak.
A jövőben csak a hatóságok vagy elismert tanúsító szervezetek által kiadott fenntarthatósági címkék lesznek megengedettek. Ez sokkal egyértelműbbé teheti a helyzetet a fogyasztók számára, mivel a vállalatok többé nem nyomtathatják saját környezetvédelmi logóikat termékeikre tanúsítvány nélkül.
Minden termékre fel kell tüntetni a garancia időtartamát is. „Az európai fogyasztók hatvan százaléka nem is tudja, hogy minden terméken van törvényes garancia” – mondta Biljana Borzan szocialista előadó. Ha a garancia meghaladja a törvényben előírt két évet, akkor kötelezővé kell tenni a kiegészítő címkézést – írja a blich.ch
A megállapodásnak még az Európai Parlament és a Tanács végső jóváhagyására van szüksége, a parlamenti szavazást novemberre tervezik. A tagállamoknak ezután két évük lesz arra, hogy végrehajtsák az uniós előírásokat.
A „zöldmosás” kifejezést először egy amerikai környezetvédő, Jay Westerveld használta 1986-ban. Valójában a pszeudo-ökológiai szállodák tisztességtelen gyakorlatát írta le vele, amelyek arra ösztönözték vendégeiket, hogy a törölközőváltások gyakoriságát csökkentsék. És így legyenek környezetkímélők. Valójában ennek égisze alatt a fösvénységüket leplezték és a mosoda-használattal akartak takarékoskodni. A zöldmosás azóta az olyan termékek ökológiai képét takarja, amelyeknek valójában közük sincs az ökológiához.