Volodimir Ariev ukrán parlamenti képviselő és újságíró közösségi oldalán arról számolt be, hogy éppen most értesült megbízható forrásból, hogy az ukrán fegyveres erők főparancsnokának, Valerij Zaluzsnijnak az elbocsátására vonatkozó javaslatot nyújtottak be a parlamenthez.
„Most kaptam egy megbízható forrásból azt az információt, hogy a védelmi miniszter (Rusztem Umerov – a szerk.) petíciót nyújtott be a fegyveres erők főparancsnokának, Valerij Zaluzsnijnak az elbocsátása érdekében” – írta Ariev.
Ugyanakkor fenntartással élt a lépéssel szemben, hiszen ez a „nyomás és zsarolás” eleme lehet. Egyben reményét fejezte ki, hogy a petícióval szemben hivatalos kifogások születnek.
A posztot több százan megosztották és kommentálták, ám Arijev rövid időn belül, magyar idő szerint 15 óra körül eltávolította a kiírást: „Eltávolítom az előző posztot, ami Zaluzsnij leváltásával kapcsolatos. Sok más forrás szerint ez nem így van. Remélem egyértelmű üzenet lesz, hogy senki nem fogja kirúgni Zaluzsnij, és vége lesz ennek a játszadozásnak.”
A kommentelők szinte egyöntetűen felhorkantak: felelőtlenséggel és orosz propagandizmussal vádolták a képviselőt, sokan melegebb éghajlatra küldték. És sokan csak annyit írnak: nem zörög a haraszt…(A posztokból érződik egyfajta kétségbeesett zavarodottság – a szerk.)
Csakhogy a világsajtót is bejárta a hír, hogy korábban Ukrajna védelmi minisztere, Rusztem Umerov kijelentette, hogy ő volt az, aki javaslatot küldött Zelenszkijnek Viktor Horenko különleges műveleti erők parancsnokának elbocsátására.
Miként az is, hogy jelenleg Ukrajnában vizsgálják Hennagyij Csasztjakov, az ukrán főparancsnok adjutánsának gyanús körülmények közötti halálát. Az ukrán belügyminisztérium szerint egy gránátot kapott ajándékba, és „valahogy” maga húzta ki a biztosítékot. Valerij Zaluzsnij azonban nem tartja véletlennek beosztottja halálát, és egyes szakértők azt a verziót terjesztették elő, hogy ez egy „üdvözlet” lehetett Zelenszkijtől Zaluzsnijnak, azok után, hogy a külföldi sajtónak adott őszinte interjújában kijelentette: az ellentámadás zsákutcájába futott.
Az ukrán média is megjegyzi, hogy Csasztjakov Katonai Akadémián végzett, és pontosan tudta, hogyan kell kezelni egy gránátot. Zaluzsnij pedig közölte: senkitől nem kér eztán semmiféle ajándékot…