Isten éltessen, Lali király! 75. esztendejébe lépett Magyarország egykoron legismertebb hangja.
Az 1972-es Ki mit tud? győztese szinte családtagként funkcionált a magyar háztartásokban, egykor. Hol egy szál gitárral szórakoztatta a hallgatóságot, hol a televízióban, hol a rádióban tűnt fel. Érces, rekedtes hangja a mindennapok részévé vált, s később Bochkor Gáborral aranyozták be mindannyiunk reggeleit, sziporkázó kommentárjaikkal és szarkasztikus humorukkal. Aztán a hangos sikerek elcsendesedtek. Maradt a csönd. Körtermek csöndje.
„Az elmúlt tizenöt évemről nem könnyű vidáman, jókedvűen mesélni, pedig én alapjában véve viccmániás ember vagyok. Amilyen súlyos betegségtől szenvedni lehet, attól én szenvedtem. Súlyos szívműtét, szívbillentyűcsere, prosztatagondok, a rák rémisztő lehelete, ez bizony nem egy humorfesztivál. Mégis megpróbáltam valahogy kívülállóként nézni szenvedő önmagamra, mondván, mindenki fél a haláltól, de én beintek neki. Hónapokat töltöttem kórházban, és ebből öt hétig kómában voltam. Az sem egy kifejezetten vidám helyzet, halottsötétség veszi körül az embert, az egésznek furcsa, bársonyos tapintása van. Aztán eljön a pillanat, amikor megszólal a vészcsengő ott legeslegbelül, s amikor azt mondom magamnak egyszer csak: na, Lali király, most felébredünk…” -mesélte a Blikknek az elmúlt évek megpróbáltatásait a művész.
Az utóbbi években aggasztó hírek jelentek meg a rádiósról. Ha valahol nyilatkozott, halkan, visszafogottan, erőtlenül beszélt, s ha képernyőre került, a közönség megdöbbent, hogy mennyire lefogyott. De most, a 75. születésnapján újra tele van nagy tervekkel.
„Az ember a kórházban megtanulja, hogy a legapróbb dolgoknak is örülni kell. Megtanulja azt is, hogy már lelassult a tempó, sokszor a betegség irányít és teszi kiszolgáltatottá az embert. Hatvanadik születésnapomon a Citadellán volt hangos, zajos meglepetésbuli. Mintha tegnap lett volna. Most majd csendben felköszöntenek a gyerekeim, az unokáim és a barátaim. Érzem az emberek szeretetét, amikor hosszú idő után először mentem utcára, sokan utánam szóltak, utánam kiabáltak, hogy: Lali király, néhány kilót még fel kellene szednie! Visszapörgetve az elrohant 75 esztendőt, azt mondom: minden pillanat öröm volt. S még így, ilyen-olyan betegségen túlesett, memóriazavarokkal küzdő emberként is megpróbálom élvezni mindazt, ami hátravan. A Lali király bandájával fellépni, megannyi meghívásnak eleget tenni. S ha kérhetném, még az X-Faktorban szeretnék mentor lenni! Sokan kérdezik, milyen a kapcsolatom Bochkor Gáborral, akivel huszonöt évig dolgoztunk együtt. Nos, ha nem is vagyunk barátok, odafigyelünk egymásra. Ő is hív, és mondja: Lali király, ne add fel!” – tette hozzá Boros Lajos.