Az utóbbi években sok boldog karácsonyom volt, mert mind együtt vagyunk. Unokástól, anyósostúl az egész család együtt. Ez egy olyan ünnepi összejövetel, amit lehet nagyon szeretni – mondja a Kossuth-díjas magyar énekes, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere.
Legboldogabb: Az egyik legboldogabb karácsonyom a gyerekkoromhoz kapcsolódik. Mindennek örültünk, amit kaptunk, mert szinte semmink nem volt. Szegények voltunk, de ezt gyerekként nem tudtuk. Azt se, hogy milyen az, amikor gazdag vagy, és akkor milyen ajándékokat kaphatsz. 1956-ban a karácsonyomat egy ma már megmosolyogtató dolog varázsolta boldoggá. A svájci vöröskereszt ajándékaként csokoládét kaptunk. Amikor beleharaptam, szopogattam, megkérdeztem a mamámat, hogy anya, ez micsoda? Mondta, eredetileg ez a csoki. Én meg néztem, hogy ez a csoki? Nekem az volt a csoki, amit itthon a boltban lehetett kapni. Nem tudtuk, hogy van más is. Nem mondom, hasonlított, ahhoz, amit kaptunk, de mégis nagyon más volt. És gyerekkoromban két csoki nagyon széppé tudta varázsolni a karácsonyomat.
A legszomorúbb: 1981 körül éltem át, mert nem volt lakásom, és nem élhettem együtt a családommal. Karácsonykor sétáltam az utcán, és néztem, milyen jó azoknak, akik együtt tudnak lenni. A gyerekem és a feleségem is a didikénél van, ahova elmehetnék, ott lehetnék, de csak vendégként, és nem lehetek velük a saját otthonomban. Őszintén szólva irigy voltam a világra. Ez még egy szomorú punk versemhez is ihletet adott, ami arról szólt, hogy az én fámon nem szaloncukrok lógnak, hanem csak a sz.r. És senki nem mondja, hogy gyere be hozzám. És ha meghívnának, én ott akkor is csak vendég lennék. Az pedig kevés. Ma is úgy emlékszem arra az időre, hogy az a karácsonyom nagyon szomorú volt.
Sorozatunkat folytatjuk…
