Legszomorúbb: 1968 szeptemberében 18 évesen vonultam be katonának Hódmezővásárhelyre. Szinte még gyerek voltam. Addig minden karácsonyt a családommal töltöttem, ez volt az első, hogy távol voltam tőlük. Védtem a hazát a NATO ellen… A seregben nem volt karácsony, csak fenyőünnep. Jézuskáról sem beszéltünk. Ez már azért is szokatlan volt, mert hithű katolikus családban születtem. Ha jól emlékszem, talán annyi engedményt kaptunk, hogy egy képeslapot küldhettünk haza. Azt gondolom, hogy a karácsony a legcsaládiasabb ünnep. A mai napig szomorú vagyok, amikor eszembe jut a hódmezővásárhelyi.
Legboldogabb: Az általam legboldogabbnak szánt karácsony még nem jött össze. Szeretnék egy olyat itt Magyarországon, amin itt van az öt unokám, azok szülei, és mi is.
Boldog: Volt már nagyon boldog karácsonyom. Az unokákkal és a családtagokkal Finnországban ünnepeltünk. A lányom 23 éve él kint, és már tízszer karácsonyoztam náluk. De nem az ajándékok tettek boldoggá. Ott nem a Jézuska jön, hanem Joulupukki, vagyis a Télapó. Ott mindig fehér a karácsony, mindig nagyon hideg, és mindig nagyon meghitt. Míg itthon megvesszük a kivágott fát az utcai árusnál, ott, ha befizetek 10 eurót, akkor kivághatom magamnak az erdőben. Az unokákkal és a vőmmel mínusz 23 fokban kiválasztottuk és kivágtuk azt, ami nekünk tetszett, és felraktuk az utánfutóra. Ezután elővettük a makkarát, a finn kolbászt, tüzet gyújtottunk a hóban és megsütöttük. Aztán mentünk csak haza és díszítettük fel a fát. És együtt ünnepeltünk. Hát ez az igazi boldogság!
