Ha Kiss Ágnes éppen nem betegeket gyógyít, akkor elhagyott kutyákat, cicákat istápol. Vagy egy vívóteremben edz. Hihetnénk, ő az az ember, akinek csak megszületni volt nehéz, mindent készen kapott a sorstól, neki csak a kezét kellett kinyújtani érte. De ez nagyon nem így van. A kitartását, az akaraterejét ma is példaként emlegetik abban a jóhírű gimnáziumában, ahová azért jelentkezett át, hogy felvegyék az orvosi egyetemre.
„Kamaszként drogos társaságba kerültem. Félévkor megbuktam fizikából, számolatlanul vittem haza az intőket, lázadtam a világ ellen – sorolta az AcNews-nak a doktornő. – Négy-öt évig tartott a drogos időszakom, ezalatt az intravénás cuccokon kívül szinte minden szert kipróbáltam. Az első szerelem is abban a drogos bandában talált rám. Tizenhat évesen nálam ez kihívás volt, hogy meg kell menteni a barátomat… Pedig ő egy pszichopata volt, aki gyakran bántott, öngyilkossággal zsarolt. Aztán az érettségi előtt mandulagyulladással kórházba kerültem. Két hétig feküdtem bent, ezalatt lelkileg is megtisztultam, és elengedtem minden rossz dolgot.”
Megrázta a betege halála
Amikor Ági átjelentkezett az egyik jóhírű budapesti gimnáziumba, az igazgató-helyettes megkérte, csak egy jó okot mondjon, hogy odavegye. Ő azt felelte: nem bánja meg a döntést, mert orvos lesz. Átvették. Azóta sok év telt el. A lány ma a legjobb budapesti kórházban onkológus rezidensként gyógyít.
„Talán túlzottan is kötődöm a betegeimhez, akik hétvégén is felhívnak, mindig van rájuk időm, türelmesen beszélgetek velük. Volt egy gégetumoros páciensem, ő egy idősotthonból jött be a kórházba kemoterápiára – emlékezik a doktornő. – De a kezelés sajnos nem használt, hamarosan kontaktusképtelen lett. Nem lehetett felébreszteni. Már azt hittük, ott hal meg az osztályon, amikor gyógyszeres terápiát javasoltam neki. És bevált. Jobban lett, megerősödött. Ha eszembe jut, mindig meghatódom. Számomra igazán fontos az, hogy segíthetek a rászorulókon. Nemrég egy írónőt veszítettünk el, akinek a halála nagyon megrázott. Amikor kezelni kezdtük, még életerős, vidám nő volt. Amikor visszahozták, a tekintete már más volt. Pár nappal később elment…”
Ági tizenöt cicával él együtt Maglódon. Kettő macska lakik a házban, a többi kint. Mint mondja, egyik nagy missziója, hogy mentett kutyákon is segítsen. Hét éve jár a helyi menhelyre, ahol megsétáltatja a házőrzőket. Mindig a macerás, problémás kutyákat kéri. Ágit gyakran a húga és az öccse is elkíséri. Volt, hogy mindkét testvérét megharapták az ebek, ő vitte őket a Baleseti Kórház sebészetére.
Megfogtam a pengét, és elvesztem
„Hogy mi a nagy álmom? – kérdez vissza. – Szeretnék bekerülni a magyar vívóválogatottba. Amikor az egyetemen életemben először megfogtam a pengét, éreztem, hogy elvesztem. Próbáltam elengedni a vívást, de az nem engedett el. Bár az Európa-bajnokság válogatóján 5-ik lettem vívásban, a nagy eredmények még váratnak magukra. Az edzőm szerint is több van bennem, mint ami a versenyeken kijön. Tudom, ahogy az évek szaladnak, úgy egyre csökkennek az esélyeim. De azt már megtanultam: soha ne mondd, hogy soha…”
