ACNEWS

Egy hónap alatt hat diák lett öngyilkos – kiugrottak az iskola ablakán

Fotó: Illusztráció / Unsplash
Fotó: Illusztráció / Unsplash
Az iskola negyedik emeletéről zuhant ki a 11 éves fiú ma délelőtt. Meghalt.
Hirdetés
Ad image

Nem ez az első eset Felvidéken. Tavaly decemberben egy 11 éves fiú ugrott ki az iskolaépület harmadik emeletéről, a gyermeknek eltört a karja és mellkasi sérüléseket szenvedett, ugyanakkor december elején egy 11 éves iași-i kislány is kiugrott az iskola második emeletéről, miközben ugyanazon a napon Zilahon egy 14 éves várandós lány vetette a mélybe magát egy gyermekeknek fenntartott szociális központ és iskola második emeletéről. Két 15 éves lupényi lány is meghalt decemberben, ők egy elhagyatott gyárépületből vetették alá magukat– írja a maszol.ro.

A mai eset gyulafehérvári Mihai Viteazul Katonai Főgimnáziumban történt. A 15 éves tinédzser Máramaros megyei volt, a gimnáziumi felvételi alkalmával tartott pszichológiai vizsgálaton alkalmasnak nyilvánították a fiút.

A beszámolók szerint a kiskorú katonai ruhában jelent meg a reggeli névsorolvasáson, majd visszavonult a szobájába, amely az épület negyedik emeletén található. Ott átöltözött, majd nem sokkal később az épület előtt találtak rá holtan, miután a mélybe vetette magát.

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély számot!

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!